Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Sukoró-ügy: Schiffer kérdezett, Orbán válaszolt

Orbán – Lauder titkos találkozó januárban.
2010. augusztus 10-én kiderül.
Az LMP elnöke rákérdez.
A Miniszterelnök Úr válaszol.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A sukorói kaszinóberuházás ügye az elmúlt egy évben egyszerre vált a banánköztársasági mutyi-kormányzás, valamint a multinacionális befektetőket egyoldalúan kedvezményező, természeti örökségünket feláldozó fejlesztéspolitika szinonimájává.

Ez a botrány nem jöhetett volna létre, ha 2006-ban az MSZP – az Ön pártjával egyetértésben – nem alkotja meg azt a kiemelt beruházási törvényt, amely megengedhetetlen korrupciós nyomás alá helyezte a Köztársaság mindenkori kormányát.

Tavaly megtudtuk, hogy 2008 tavaszán miről tárgyalt a sukorói King’s City-beruházásban érdekelt befektetői csoport Gyurcsány Ferenccel. Az LMP részben ennek alapján tett feljelentést múlt év őszén a korábbi kormányfő ellen. Tegnap megdöbbenve olvastuk, hogy jóval a botrány kipattanása után, idén januárban Ön is fogadta a 2008 májusában még Gyurcsány Ferencnél lobbizó befektetőt.

Arra kérem Miniszterelnök Urat, hogy haladéktalanul tárja a nyilvánosság – és nem utolsósorban: a Velencei-tó megóvásáért hosszú ideje küzdő állampolgári közösségek – elé a Lauder úrral folytatott tárgyalása tartalmát!

Kérem továbbá, hogy támogassa a kiemelt beruházási törvény hatályon kívül helyezéséről szóló –Jávor Benedek képviselőtársammal együtt előterjesztett – T/678. számú törvényjavaslatunkat! Az LMP komolyan veszi az oligarchák elleni fellépést: minket nem az nyugtat meg, ha a régieket narancs-oligarchák váltják, hanem ha megszabadítjuk a magyar demokráciát az oligarchák befolyásától.

Budapest, 2010. augusztus 11.

Üdvözlettel:

dr. Schiffer András
frakcióvezető (LMP)

 

Nos, Andris, hogy tetszik a válasz?

File:Ronald Lauder 90126.jpgPéldául nem semmi, hogy a választások előtt öt hónappal az ellenzéki párt elnöke közli a külföldi befektetővel, hogy Magyarország újra jogállam. Lám-lám, nem is sejtettük, hogy már januárban lezajlott az fülkeforradalom!

Szerencsére a Miniszterelnök Úr nem enged a jogállamból, bármely országból is érkezzen a befektető.

Hmmm …  Ronald Lauder vajon melyik országból is érkezett? 

Keménykedünk, keménykedünk Viktor?

Sejtettük, hogy nem a környezetvédelem és az állam megkárosítása miatt izgatta fel magát ennyire a Fidesz, de ez így ha igaz, akkor ez már fekete, fehér és durva:

"A Népszava meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról számolt be: Orbán Viktor Lauder értésére adta, hogy Joav Blum izraeli-magyar üzletember helyett szívesebben látná a beruházásnál George Patakit. A találkozón a Fidesz-elnök a telekcserében érintett Blum szerepe mellett azt rótta fel a milliárdos üzletembernek, hogy a beruházásban nem érdekeltek a jobboldalhoz közel álló cégek."

Megosztás