Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Nem elég az ítélet, be is kéne tartatni

Tegnap ordító főcímek mindenhol: "Halálra vertek egy férfit egy falunapon"
Nyugodtan lehet köpködni, de elsőre ‘egy népes társaság’ jelent meg lelki szemeim előtt…De most nem erről volt szó, hanem egy másik ismert jelenségről: a keménykedő biztonsági őrről.

"Az esetről az RTL Klub híradója számolt be kedden. Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) sajtóügyeletese megerősítette a csatorna információit és elmondta: az eset még vasárnapra virradó éjjel történt a helyi általános iskolánál. Egy szóváltást követően bántalmazták a férfit, aki a helyszínen életét vesztette.

A rendőrség szerint az esettel összefüggésbe hozható egy 35 éves soltvadkerti férfi, Veszprémi Tibor Zoltán, aki a rendezvényen biztonsági őrként dolgozott. Mivel a rendőrség egyelőre nem találja, ellene kőrözést adtak ki – mondta a szóvivő.

A PMRFK ismeretlen tettes ellen nyomoz halált okozó testi sértés megalapozott gyanújával."

 

Ma aztán meglett a keresett személy, no nem elkapták, hanem feladta magát. Tök rendes, nem? Persze nincs új a Nap alatt, Abszurdisztán most a rendőrség sajtóközleményéből kacsintott ki ránk.

" Feladta magát (PMRFK)
2010.08.11. szerda 13:16

 

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat halált okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt – fogva tartása mellett – V. Tibor Zoltán ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az elkövető 2010.08.08-án a hajnali órákban egy szentlőrinckátai általános iskolában tartott falunapon kialakult rendbontás alatt bántalmazott egy 36 éves helyi lakos, aki a helyszínen életét vesztette.

Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a bűncselekményt, az akkor biztonsági őrként dolgozó V. Tibor Zoltán 35 éves soltvadkerti lakos követte el, aki 2010. 08. 11-én a délelőtti órákban önként jelentkezett a főkapitányságon. A férfi a bűncselekmény elkövetését részben elismerte.

Tekintettel arra, hogy a gyanúsítottat más ügyben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság, nem kezdeményeztük előzetes letartóztatását. A szabadságvesztés letöltését a férfi a mai nappal megkezdte.

 

Pest Megyei Rendő-főkapitányság"

 

 

Vagyis elkövetett valamit, letöltendőre ítélték, de nemhogy nem vonult be, még dolgozott is?! Valami nagyon nincs rendben a rendszerrel, mert ha nem verte volna halálra azt a férfit vasárnap, V. Tibor még mindig napozna, dolgozna, boltba menne…Mióta tartott ez az állapot? Mi értelme van így az eljárásoknak, ítéleteknek, ha nem tudják betartatni? Óriási baromság, hogy úgy hívják meg az elítélteket a börtönbüntetésük kezdetére, mint valami szülinapi bulira. Nehéz elképzelni, hogy felírják szépen a naptárukba, beállítják a telefon emlékeztetőjét, leszervezik a fuvart, majd indulás előtti este becsomagolják a bőröndöt, és a Nagy Napon szépen elindulnak…

Maximálisan egyetértek Áder János ötletével, hogy az előzetes letartóztatás maradjon fenn addig, amíg a büntetőeljárás jogerősen nem fejeződik be. Sokkal egyszerűbb lenne akkor, csak egyik épületből kéne átkísérni a delikvenst a másikba, és lényegesen csökkenének az esélyei az elszökdösésre, pláne munkavégzésre.

Utálom a kabarét.

 

 

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás