Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Állami bojkott Simicska lapja ellen

A nemzeti időgép ezúttal 2009-be repítette az országot.

 

banner2_mozgo_2

 

Itt tényleg sose változik semmi.
A szereplők cserélődnek ugyan, de a műsor a bábszínházban mindig ugyanaz.

A jakartai festmény csak a kezdet volt, Orbán Viktor most újabb dologban lépett nagy elődje, Gyurcsány Ferenc nyomdokaiba.

Mondjuk csak részben, mert az exbarát Simicska Lajos tulajdonában lévő Magyar Nemzet csak ellenzéki képviselőktől értesült arról, hogy nem rendelhetnek a lapból az Országgyűlés Hivatala által számukra biztosított keretösszegből. Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke azt mondta, hogy a tiltásról mindössze utólag kapott egy „semmitmondó, informális tájékoztatást”. Valós magyarázattal senki sem szolgált, annak ellenére sem, hogy már három hete levélben fordult Kövér László házelnökhöz a témában.

Bezzeg Gyurcsány mennyivel tökösebb volt!

Ő 2009-ben hirdetett bojkottot a Széles Gábor tulajdonában lévő Magyar Hírlap ellen, de nem fű alatt, hanem teljesen nyíltan, egy MTI-közleményben:

„A Magyar Hírlap hétfői számában megjelent „Betelt a pohár” című cikket követően Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is azt gondolja, hogy betelt a pohár, arra kéri valamennyi állami intézményt és állami tulajdonú vállalatot, hogy szüntesse meg a lap előfizetését” – áll a kormány MTI-hez eljuttatott közleményében.

Emellett az illetékes vagyonkezelő szervezeten keresztül a kormányfő arra utasítja az érintett állami vállalatokat, hogy szüntessék be a fizetett hirdetések és a reklámok megjelentetését a Magyar Hírlapban. – Index

Tehát egyrészt ugyanott tartunk, mint 7 évvel ezelőtt, másrészt lejjebb, hisz sunyibban megy ugyanaz, ami akkor.

(fotó: Index.hu)

 

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás