Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Kérdezzünk demagóg, buta kérdéseket, majd mutogassunk az eredményre, hogy ezt akarják a Zemberek

A Nemzet Konzultáció egy oltári nagy faszság, nem érdemes ezt szépíteni.
Orbánék könnyes szemmel mesélik, hogy ők aztán nem olyanok, mint a szocialistaliberális  kormány volt, ők meghallgatják, kikérik a Nép, a Nemzet, a Zemberek véleményét, hiszen ők a Népért és nem a Nép ellen kormányoznak. Ezért konzultálnak. Kérdeznek. Hallgatnak. Beépítik a válaszokat.
Lófaszt, mama!

2011-ben, az Alaptörvényről szóló Nemzeti Konzultáció után nyilatkozta:

A kormányfő úgy fogalmazott: érzelmileg is megérintette, hogy több mint 900 ezer ember elolvasta, megértette, kitöltötte és visszaküldte a kérdőívet. Hangsúlyozta, hogy ez talán nagyobb dolog, mint maga az új alkotmány megalkotása, mert bizonyíték arra, hogy a magyar emberek nem cinikusak, nem önzőek és nem a maguk hasznát nézik, hanem ha fontos kiállnak az ország mellett.

A Nemzeti Konzultáció nem pótolhatja a népszavazást, amit viszont a Fidesz jelentősen megszigorított, így talán nem is lesz sikeres népszavazás többet. Pedig sokat köszönhettek a 2008-as „szociális” népszavazásnak.

Idén máris két Nemzeti Konzultáció érkezik, az egyik az internetadó elterelésére kitalált tényleg full alibi konzultáció az internetről, a másik pedig Habony fejéből kipattant aktuális új ellenségről, a „gazdasági bevándorlókról”.

Orbán ma jelentette be, hogy hamarosan postázzák a kérdéseket, amiktől tényleg felfordul az ember gyomra.

A legfőbb kérdések:

Egyetért-e azzal, hogy az illegális bevándorlókat őrizetbe kell venni?

Egyetért-e azzal, hogy az illegális bevándorlókat azonnal vissza kell toloncolni?

Egyetért-e azzal, hogy az illegális bevándorlóknak dolgozniuk kell addig, amíg itt vannak, hogy kitermeljék az itteni költségeiket?

Éppen indul az új Puskás Stadion építése, gyerekek, férfiak, nők, mind dolgozhatnak az építésén. Hogy mernek éppen Magyarországon keresztül Nyugatra menekülni?
És hogy milyen nemzetközi és EU-s törvények szabályozzák a menekültekkel való bánásmódot? Kit érdekel? Nehogy már behurcolják ide az ebolát, meg elvegyék a munkát a keményed dolgozó kisemberek elől!

Miért nem tesznek még fel egy tucat demagóg kérdést, amire minden bizonnyal az igenre fognak ikszelni a fideszes állampolgárok? Nekik megtiszteltetés válaszolni, hiszen személyes a Miniszterelnök Úr kíváncsi a véleményükre!

Összeszedtünk még pár kérdést a Tumblren:

  • egyetért-e azzal, hogy vissza kell állítani a halálbüntetést?
  • egyetért-e azzal, hogy a tolvajok kezét le lehessen vágni?
  • egyetért-e azzal, hogy a kihívóan közösségellenes magatartást tanúsítókat deresre lehessen húzni?
  • egyetért-e azzal, hogy nem elég súlyosak a büntetési tételek?
  • egyetért-e azzal, hogy a börtönbüntetésüket töltő rabok gályarabságban is dolgozhassanak?
  • egyetért-e azzal, hogy a közveszélyes munkakerülők szigorított dologházi őrizetet is kaphassanak büntetésül?
  • egyetért-e azzal, hogy az országnak nincs szüksége annyi egyetemistára, mint amennyi most van?
  • egyetért-e azzal, hogy aki egészségügyi állapotáért maga is legalább részben felelős, számára ne vagy csak részben finanszírozza az állam az egészségügyi ellátást?
  • egyetért-e azzal, hogy emeljük a nyugdíjakat a háromszorosára?
  • egyetért-e azzal, hogy hatósági áras legyen minden termek?
  • egyetért-e azzal, hogy “bezzeg a Kádar korszakban minden sokkal jobb volt!!!”?
  • egyetért-e azzal hogy a drog ellen a törvény legszigorúbb erejével kell fellépni?
  • egyetért-e azzal, hogy a külföldön dolgozó magyar állampolgárok hozzájáruljanak a közös teherviseléshez?
  • egyetért-e azzal, hogy a homokszekszuális fajtalankodókat feljelentő polgártárs megkapja az aberráltak összes vagyonát?
  • egyetért-e azzal, hogy Kádár János?
  • egyetért-e azzal, hogy minden szombaton, az összefogdosott hajléktalanokkal, a város főterén nyilvános ketrecharcban, halálig tartó küzdelemben szórakoztassák a keményen dolgozó kisembereket?

Kép: chimie

Megosztás