Nem jött be a tipp, hogy Áder nem fogja aláírni a Paks 2 titkosításáról szóló törvényt.
Csont nélkül aláírta.

Hogy miért nem lett volna szabad aláírni azt a jogászok kellő alapossággal körüljárták ,Tordai Csaba az Indexen, a civil szervezetek pedig itt. Egyik sem hatotta meg Ádert.

Áder viszont aláírta, sőt, még egy közleményt is kiadott.

Egy atomerőmű nem biciklitároló, ezért terrorizmussal fenyegetett világunkban nemcsak indokolt, hanem egyenesen szükséges egy atomerőmű építésével és működésével kapcsolatos adatok védelme, titkosítása. Fontos ugyanakkor, hogy csak a magyar polgárok biztonságát és az erőmű biztonságos működését garantáló információk élvezzenek titokvédelmet.

Az Országgyűlés által e tárgyban hozott törvény alkotmányosságának vizsgálatát erre való tekintettel végeztem el. Megállapítottam, hogy a jogszabály nem ütközik sem hazánk Alaptörvényébe, sem a jogalkotási törvény előírásaiba.

A mindenkori köztársasági elnöknek nincs alkotmányos lehetősége arra, hogy saját kénye-kedve szerint, netán mások szempontjait előtérbe helyezve vagy hatáskörét bármely módon túllépve mérlegelje egy, az Országgyűlés által elfogadott törvény aláírását.

Mindezt magamra nézve is kötelezőnek tartom, így ezúttal is ezzel összhangban hoztam meg döntésemet.

Áder János
Magyarország köztársasági elnöke

Szomorú, hogy „Zöld” Ádernak fontosabb az fagykárban megsérült erdők, mint a magyar emberek jövője és több ezer milliárd közpénz elköltése. Áder János, te miért vagy? Egyszer már volt nekünk egy Nemzet Tolla, elég volt. Amikor megválasztottak Köztársasági Elnöknek nem ezt ígérted.

Azt is mondhatnám hogy Áder egy sunyi g*ci, mert ügyesen mossa össze a terrorizmust és az atomerű védelmét, miközben számtalan ember számtalanszor leírta, hogy nem azzal van gond, hogy az atomerű védelme titkos, hanem hogy minden titkos.

Például ma reggel Schiffer András:

 

Áder szerint a világ:

Frissítés:
Vajon miért a biciklitárolóhoz hasonlította Áder az atomerőművet?
Lehet hogy így jelezte, hogy az emberek, vagyis mi túl buták vagyunk az atomerőműhöz.

Ugyanis ez a hasonlat már szerepelt egy regényben:

“C. Northcote Parkinson a Parkinson-törvény című 1957-es könyvében ír egy költségvetési értekezletről, ahol egy sokmillió dolláros atomerőmű tervéről bármiféle kifogás nélkül döntenek, ugyanakkor végtelen vitákat generál egy olyan egyszerű kérdés, hogy hogyan építsenek meg egy biciklitárolót. Később a bizottság még ennél is hosszabban vitázik az értekezleten felszolgált italokról.
Míg Parkinson eredeti könyvében a költségekről vitáznak a résztvevők, Poul-Henning Kamp FreeBSD-fejlesztő 1999-es gyakran idézett levelében a történet kapcsán már a biciklitároló színéről és a valóban súlyos döntések és az ízlésbeli, ám agyonvitatott dolgok kontrasztjáról ír. Egy atomerőmű olyan óriási és annyira komplex, hogy a legtöbb embernek nehezére esik végiggondolni, mit is jelent a megépítése. Ehelyett inkább azzal a kényelmes feltételezéssel élnek, hogy ha idáig eljutott a dolog, akkor valaki már biztos ellenőrizte a részleteket.Ezzel szemben egy biciklitároló annyira egyszerű, hogy bárki elkészíti egy délután alatt, és szinte mindenki szakértőnek érzi magát benne. Mindegy, milyen alaposan végiggondolt, megtervezett és alátámasztott a javaslatod, mindig lesz valaki, aki majd meg akarja mutatni, hogy ő bizony itt van, figyel és hozzájárul valamivel. Presztízskérdés lesz számára, hogy az ő „keze nyoma” is látszódjon a végeredményen.”