
Schmidt Mária 10 legdurvább Amerika-ellenes kirohanása
A Fidesz-közeli történészasszony időnként a legelvakultabb orosz propagandaoldalakon is túltesz. Válogatás az elmúlt 1 év interjúiból.
Tegnap egy sor kormányhatározat született, amik ma jelentek meg a Közlönyben.
105 ezer forint lesz a minimálbér, 1,8%-al nőnek a nyugdíjak valamint hogy Varga Mihály adjon 2 milliárd forintot, hogy újjáépítsék a Lovardát a budai Várban.
A Várban, ahová Orbán Viktor és a Miniszterelnökség kíván felköltözni. A „költözés”, vagy a felújítások összköltsége 100 milliárd forint felett lesz, de hogy milyen számítások, tanulmányok alapján választotta ki magának az új székhelyét Orbán Viktor az nem nyilvános.
A Lovarda épülete megsemmisült a 2. világháborúban, 1954-ben bontották el a romokat.
A tervek szerint a mélygarázs felé újjáépítik az egykori Lovarda épületét.
Vajon a Lázár-testvérek megelégszenek ezzel, vagy nyitnak egy CBA-t is, természetesen a kormány által biztosított mentességgel a vasárnapi zárva tartás alól?
Mindenesetre ez egy remek évzárás a plebejuskormány nem urizáló, a népért dolgozó, nem a Marson lakó, az amerikai imperialisták ellen harcoló plebejusminiszterelnökétől.
Szent Jobb körmenet a 30-as évek környékén. A háttérben a Királyi Lovarda:
(Képek: lovasok.hu)
Még több kép a Királyi Lovarda épületéről itt.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A Fidesz-közeli történészasszony időnként a legelvakultabb orosz propagandaoldalakon is túltesz. Válogatás az elmúlt 1 év interjúiból.
Megkérdeztük a chatbotot, mit gondol hazánkról. Nem sok jót sajnos.
És közben a baloldalt szidják, mert tüntetni és "lázítani" akart. Tragikomikus helyzet a kalocsai kórház környékén.
Majd az állam kifizeti a hiányt, hiszen állami cég.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!