Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A miniszterelnök úr és a helyettese megkapta a tiltakozók üzenetét, majd megették

Országgyűlés, trafiktörvény 2.0, újabb fideszes mutyi. Odakint tüntetések, tiltakozások.

Hétfőn dőlhet el hozzávetőlegesen 1200 dolgozó sorsa, hiszen a parlament várhatóan kora délután szavaz az állami dohányellátó felállításáról. Amennyiben a képviselők megszavazzák a törvénytervezetet, úgy a dohányvállalatok kötelesek lesznek felszámolni értékesítési hálózatukat és elbocsátani az érintett dolgozókat. A szakszervezet döntéshozókkal való egyeztetési kísérletei eddig kudarcba fulladtak, az érdekvédelmi testület most forgalomlassító akcióval és álló demonstrációval hívja fel a figyelmet a törvényjavaslat veszélyeire, hogy így tiltakozzon annak megszavazása ellen.” – írta a Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete:

A szakszervezet megkérte Varju László DK-s képviselőt, hogy adja át ajándékukat Orbán Viktornak.

Az ajándékok csokoládék voltak.
Melyeken családi fotók láthatóak, a hátoldalon pedig egy üzenet:

„Én azt szeretném az angyalkától, hogy a szüleink ne veszítsék el a munkájukat. Segíts kérlek tejesíteni! Szavazz nemmel a dohányipart érintő törvényekre!”

5
(Fotó: LIGA)

Orbán és Semjén a törvényt megszavazta, a csokoládékat együtt megették.

A fotókat Béli Balázs, az alfahir.hu fotósa készítette:






Azt hiszem ekkora suttyó és cinikus választ tiltakozók még nem kaptak soha közvetlenül miniszterelnöktől, aki ugye a néppel, az emberekkel együtt kormányoz, meghallgatja a véleményüket és nem nyom le a torkukon semmit, hiszen ez tőle távol áll.

De lehet, hogy csak azért csinálta, hogy Habony Árpád félmilliós Gucci-táskájáról elterelje a figyelmet.

Megosztás