Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A Fidesz mindig megakadályozta a különadók áthárítását

Kocsis Mátéra hárult a feladat, hogy a „székházostrom” helyszínén megtartsa a sajtótájékoztatót, pedig lehet, hogy egy remegő hangú, kisírt szemű Selmeczi Gabi nagyobbat ütött volna. Kocsis csak szomorúan nézett a kamarákba, miközben sorolta:


– „tiszteletben tartunk minden véleményt, és nyitottak vagyunk minden vitára”

– „a kár mértéke elérheti a tízmillió forintos nagyságrendet. Megrongálódott több mint 20 ablak, ablakkeret,
redőny, a homlokzat is, kidöntötték a kerítést, és számtalan más típusú kár keletkezett még”

– „ egy olyan ügy kapcsán fejtették ki a véleményüket ilyen formában a tegnap esti tüntetők, amely ügyben a Fidesz-frakció a mai napon – a párt elnökségének döntése értelmében – módosító indítványt nyújt be.”

– „az indítvány 700 forintban maximalizálná a felső határát az adatforgalom utáni adónak, és ez a díj nem áthárítható”

– „korábban az ágazati különadóknál az ellenzék, a baloldali kispártok minden egyes esetben elmondták, hogy a szolgáltatók áthárítják azokat. Eddig ezt mindig, minden egyes esetben sikerült megakadályozni. Ebben az esetben is meg fogjuk akadályozni, hogy a felhasználók fizessék ezt a díjat”.
(Vesd össze: Minden különadót mi fizettünk meg eddig)

– „Ilyen tüntetőkkel, akik így viselkednek, nem szeretnénk semmilyen tárgyalóasztalhoz leülni. A szolgáltatókkal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter már egyeztetett, és a jövőben is fog.”

 

 

Akkor ennyi az egyeztetésről és a párbeszédről, ma benyújtják a módosítót. Jól megegyeztették.

Nekem például a UPC Fiber 30 internet van, amiért havi 3299 forintot fizetek.
Sajnos nagyobb esélyt látok arra, hogy át fogják hárítani a fogyasztókra, mint sem, hiába mondja Kocsis, ők aztán minden ilyet megakadályoztak.

 

 

Ha áthárítja a UPC, akkor 3299 helyett 3999 forintot kell fizetnem, ami 21%-os áremelés. A kifizetett összegből 2597,64 forint a UPC-é, amiben benne van a net, a hálózat, a karbantartás, az ügyfélszolgálat, a számlázás, az árrés, és  1401,36 forint lenne az államé, amiben van Európa legmagasabb áfakulcsa, 27%, és a 700 forint különadó.

Ha nem háríthatja az ügyfelekre a szolgáltató, akkor a 2597,67 forintból neki még tovább kellene adni 700 forintot az államnak, ami a nettó ár 27%-a, és nagyobb mint az árrése. Életszerű.

A UPC-nek például 528 ezer vezetékes internetelőfizetője van, tegyük fel, hogy mindegyik magán, akkor a UPC-nek évente 4,4 milliárd különadót kellene befizetni.

Tényleg nem értem, hogy miért nem akarják felfogni, az internet előfizetők számát növelni, az internet havidíját pedig mérsékelni kell, mert ez „nem a jövő”, ez már a jelen.
Persze meg lehet minden szir-szart különadózni, csak aztán ne csodálkozzanak, hogy tényleg egyre több embernek lesz tele a töke, a cégekről már nem is beszélve.

Megosztás