Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Orbán találta ki az internetadót

Hogyan találnak ki egy új, több millió adófizető állampolgárt és több százezer céget érintő adót Magyarországon?


1.  Orbán-kormány egy 2013. júliusi kormányülésen döntött egy háromlépcsős, a közszolgálatban dolgozókat érintő béremelésről, melyet a gazdaság állapotától tett függővé.  A béremelés első, 15 százalékos lépcsője, melyet 2014-re terveztek, nem valósult meg. 2015-re további tíz, 2016-ra pedig 5 százalékos növekedést szerettek volna.
2. A kormány a 2015-ös költségvetésbe betervezi a rendvédelmi szervek (rendőrség, katonaság, katasztrófavédelem) régóta tervezett, de elmaradt, 25-30 százalékos béremelését.
3. Orbán Viktor kitalálja, hogy ennek fedezésére adóztassák meg az internetet, a gombhoz a kabátot Varga Mihálynak és a Nemzetgazdasági Minisztériumnak kell megvarrni.
4. Az internetadó nem szerepelt a korábbi szakmai anyagokban, kormányhatározati javaslatban sem. Nem volt benne az NGM ágazati szabályozási tervezetében, és előzetesen nem tudott róla a Fidesz-frakció sem.
5. Varga Mihályék egyszerűen beleírták a jövő évi adótörvény-tervezetbe, de mivel halvány fogalmuk sincs az egészről, kitalálták, hogy 150 forint gigabájtonként.
6. A hír hallatára teljes joggal mindenki kiakadt, mert ez az újabb hungarikum már tényleg sok.
7. A botrány hatására Orbán utasítja Varga Mihályt, hogy üljön le az internetszolgáltatókkal egy kávéra.
8. Lázártól Vargán keresztül Rogánig mindenki össze-vissza hadovál az új adóról, (az adóelkerülés kell, mert sokan Skypolnak, lesz felső korlát, az cégek fogják fizetni).

Senki nem egyeztetett senkivel az új adóról, Orbán kitalálta, kiadta utasításba és Varga megpróbálja megvalósítani.

Csodálatos példája hogyan is működnek a dolgok a NER-ben.

Például hogy még Orbán legközvetlenebb munkatársai, a saját miniszterei sem mertek ellent mondani Orbánnak, hogy ennél nagyobb baromságot még nem talált ki.

Hogy úgy működik a kormány, hogy Orbán rámutat valamire (több pénzt a rendvédelmi dolgozóknak), majd ő meg is mondja, hogy honnan legyen erre pénz (adóztassuk meg az internetet).

Hogy egy olyan ember talál ki egy új adót, aki még mobiltelefont sem használ, mert az infokommunikációs szintje megrekedt 1990-ben. Jó hogy nem a floppylemezeket akarja megadóztatni,

Itt van 3 beruházás, ami egyenként többe kerültek, mint az internetadó tervezett bevétele:

 

Este 6 órától lesz a Nagy Internetadóellenes Tüntetés a József nádor téren. Aki tud, jöjjön, menjen.

Megosztás