Kádár János szeme is az égre fog szegeződni

Gripen

Kiszivárgott a vasárnapi Fradi-stadion avatóünnepségének a forgatókönyve.  Ez a stadion nekünk, adófizetőknek 14 milliárd és még 735 millió forintba került. A Fradi elnöke Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója.
Így a megnyitó is minimum egy állami ünnepség lesz.
Az ultrák szerint a 22 500 férőhelyes stadionba nem úgy fogynak a jegyek, ahogy az a pártvezetés vezetés szeretné, ezért az ultrák szerint trükkök százait vetik be, hogy telt ház legyen. Mondjuk ilyen jegyárak mellet érthető, hogy nem tapossák szét egymást az emberek a jegyekért. Végül már ott tartanak, hogy egy 10 ezer forintos taxikártya mellé 2 jegyet adnak ajándékba. De ugye meg lehet tölteni a stadiont fidelitasokkkal is.

Én azt hallottam, hogy a Chelsea 800 millióért vállalta a vasárnap esti meccset, és még olcsóak is voltak, mert a Real Madrid kétszer ennyit kért. Így lett a Chelsea az ellenfél. A 800 millió amúgy 2 átlagos NB1-es csapat éves költségvetése. Az ingyenjegyekből nem fog visszajönni ez a 800 millió.

640
Szóval a forgatókönyv, ami a Cinken jelent meg.

Amúgy megértem Kubatovot.
Felcsúti stadion, Orbán stadionja, pompás megnyitó.
Debreceni stadion, Kósa stadionja, pompás megnyitó. Lue Begával.
Nem maradhat el a “színvonal” a Fradi-stadion megnyitóján.

Nade Gripenek?

2014. augusztus 08. 19:30-tól
Grippen főpróba real time

2014. augusztus 10.
19:56 GRIPPENEK
3 Grippen gép repül el a stadion felett, zöld-fehér-zöld csíkokat húzva maguk után. Erre a műsorvezető felhívja a figyelmet – minden szem az égre szegeződik!

19:57  DOB és Zászló Show kezdete
20 dobos és 20 óriás zászló forgató felvonul a pályára, a dobolás ütemére forgatják a zászlókat a koreográfia szerint.
Közben 20-30 gyerek zöld és fehér zászló csíkokokat (szalagok) feszítenek ki kétoldalt a pályán, melyet ütemre mozgatnak
Az utánpótlás játékosok a pálya közepén élőképként kirajzolják az FTC feliratot, ami 1 perc után átalakul a klub jelmondatát szimbolizáló 3 db “E” betűvé (Erő-Erkölcs-Egyetértés)
Amint átalakult a kép, bekapcsolódnak a közönség szektorokba beépített dobosok – így a teljes stadion egy ünnepi dob-show részesévé válik, a közönség aktív részvételével.
A dobshow ekkor a Fradi Induló ritmusába vált át – a közönséget Szasza a vezérszurkoló a Fradi induló közös éneklésére ösztönzi
A Fradi Induló alatt egy óriásmolinó gördül le, rajta a következő üzenettel: Ferencváros, a magyar rekordbajnok, és a megnyert kupák. /Ezt a molinót a későbbiekben a Fradi szurkolóknak ajándékozná a klub/
Tüzijáték – el kell hagyni a tüzijátékot, mert nem lehet biztonságosan rögzíteni a stadion tetejére!

20:35 Játékosok felvonulnak a pályára, minden játékos mellett egy utánpótlás játékos (8 évesek) jön, kezükben 1-1 előzetesen dedikált labdával. Ezt hatalmas taps és óváció fogja kísérni.

A htka.hu szerint 14 Gripennel rendelkezünk, ebből egy gép kint van időszakos javításon Svédországban, 2 gép az itthoni készültséget látja el, egy gép a tartalék, emellett 3-4 gép a hangárban van karbantartáson, így marad 6-7 gép a kiképzőrepülésre és a missziós feladatra.

Természetes kíváncsi vagyok, hogy mennyiért lehet 3 Gripent kibérelni 2×1 órára, ezért közérdekű adatigénylést adtam be a Honvédelmi Minisztériumhoz.

(fotó: airshowinfo.hu)

Amúgy meg 3 Gripen? Régen ez is menőbb volt …

  • http://kilatasgaleria.blog.hu ColT

    Mint egy falat kenyér!!! Úgy kell…
    Az emlékműavató mellé.

  • Avallach

    Valaki nem hall meg 3 Gripent?
    Mit jelent az, hogy “Ferencváros, a magyar rekordbajnok, és a megnyert kupák.”? Ez valami olyasmi, mint a Zöldfehérke és a hét törpe?

  • Constantine Wolf

    meg lehetne tanulni végre bazki, hogy gripen. egy p-vel, mint a pacsi

  • Online

    Eközben egy 350Ft-os buszjegyért földre teperik az embert… jaj de messze van még 2018, bocsánat, 2022 mert még egy körre ikszel a slepp.

  • ejnye

    Szánalmas rákosista cirkusz, milliárdok eltapsolásával egy igazi teljesítményt manapság már nyújtani nem tudó focicsapatért.

  • Zsírosdeszka

    Legközelebb kivezénylik az ifjúságot, és menetben kell éltetniük a vezért, és az ő fényességes stadionját. Könnyedén meglesz a létszám, a hanyatló Nyugat meg irigykedve figyel majd minket!

  • ŐREG LÓLÉ GUSZTI

    ÉS MÉG 800 MILLIOT KÉRNEK HOGY NE VERJÉK MEG NAGYON A MAGYAROKAT.

    • http://alfa-kontakt.info Jani haverja

      DDD

  • Mátyás Sándor

    Szerintem a pofátlan jegyárak miatt bojkottálni kell a Fradi – Chelsea meccset.

  • Aullah

    Ja én is csodálkoztam, hogy volt valami hirdetés a rádióban, hogy ha írunk mlsz-nek levelet, akkor kaphatunk ingyen is! Azt hiszem erre szólt az.

  • http://blog.volgyiattila.hu/ Attila Volgyi

    Lou Bega, nem Lue.

    És a forgatókönyv nem a Gripenekkel kezdődik, lehagytátok a fehér galambokat a Himnusz után…
    ,-PP

  • Addam

    Ezek már nem potyognak le az égről mint a MiG-ek? Elég kínos lenne.

  • Aullah

    Picit off:
    Ez csak nekem szúrja a szemem nagyon? Eléggé… hát nem is tudom.
    http://oi57.tinypic.com/zx72ue.jpg

  • János Borza

    fel is fegyverzik a madarakat? úgy lenne az igazi.

  • johnsondoe

    “2014. augusztus 08. 19:30-tól

    Gruppen főpróba real time”

    Uff…

  • BkSp

    Csopaki strand felett húzott el 3 gripen ma 11 óra körül. Már gyakorolnak? :)

    • Pici Kutya

      Van egy kis fekete munka Ukrajnában,!

  • SheldonCooper

    “Közben 20-30 gyerek zöld és fehér ” csokrokkal szalad a Kedves Vezető elébe, pajtási rajongással tekintve szálfa termetére, okos és derűs arcára, hálásan és áhitattal fogadva buksi-simítását.
    Nem kerényire kellett volna bízni, vazze.

  • Virág et.

    Grippen? Gyerekek? Dob? Ugyan, a profik így csinálják:

    https://www.youtube.com/watch?v=FJ2ipVFNyHI

    Van még hova fejlődni, Viktor!

  • Guest

    A példakép:

  • de
  • Sebo Sebes

    A Nemzeti-Fradi kiesett a második fordulóban a labdarúgó Európa Liga selejtezőjében, miután a múlt heti, idegenbeli 1-0-s vereség után a csütörtöki…-selejtező, 2. forduló, visszavágó: Ferencváros-HNK Rijeka (horvát) 1-2 (0-2) PuskásStadion, 5200 néző

    • http://alfa-kontakt.info Jani haverja

      Mert nem fogadták meg a Bölcs Vezér tanácsát! Ha mindenki hozott volna magával még egy embert, akkor már mindjárt 10.400-an lettek volna!

  • Tepssy Árpád

    Csodálatos másodosztályú meccseket lehet majd itt látni.

    • http://alfa-kontakt.info Jani haverja

      Folyamatosan fog fejlődni a magyar futball a futballakadémiáknak hála. Nem tudtad? Először csak másodosztályú meccsek lesznek ebben a stadionban, majd később lesznek harmadosztályúak is! D

      • NERKeseru

        Megyei III., termeszetesen.

  • http://anonymand.blogspot.com anonymand

    Miféle forgatókönyv ez? Nem maradtak ki fontos részek?
    20:10-től a B közép kórusa vonatos nótákkal kezdi, és karlendítéssel üdvöli a díszvendégeket.
    20:40 Székely himnusszal zárul a felemelő esemény.
    Vagy ez titok?
    Meglepi?
    Mert engem nem lepne meg…
    anonymand

  • Rufus78

    “Ezt hatalmas taps és óváció fogja kísérni.”
    Biztos? És ha nem?! Vagy erre is fel fogja hívni a figyelmet a műsorvezető? Tapsgép is lesz meg aláröhögés?
    Amúgy tudtommal “ováció”, de kicsire nem adunk…

  • Angelsoul

    Mondjuk a pilóták biztos örülnek a plusz repidőnek, de az egészben ez az egyetlen pozitívum…

    • NERKeseru

      Jah, repulj egyenesen negyed percig, aztan egy perc a bazisig, lehetoleg egyenesen. Kemeny es rafinalt gyakorlat, bar nekunk idealis. Tenyleg ezek a gripenek mar megtudnak fordulni az orszaghatron belul? A mig-eknek volt ezzel gondja boven.

      • Angelsoul

        Szerinted egy vadászgép milyen szűken képes fordulni, ha már légiharcra tervezték? XD

        Elárulom sebességfőggő, de minél alacsonyabb sebesség, annál szűkebben.
        Azt pedig hidd el, ha egyenes repülés is, az indulást megelőző felkészülés, a felszállás, a légtereken való áthaladás, az útvonalrepülés, a navigáció magában is egy embert próbáló dolog 😀

      • StG

        “A mig-eknek volt ezzel gondja boven.”

        Ezt az irdatlan baromságot először Torgyán dr-tól hallottam a MiG-29 kapcsán, ami egyébként kora egyik legjobban manőverező gépe volt/van.

        Egyébként szerintem nem annyira a Kádár-kori katonai parádékkal kellene párhuzamot vonni, hanem pl. az USÁ-ban bevett szokásnak számító flyover-rel: http://www.nfl.com/videos/nfl-videos/09000d5d80924c91/Salute-the-sky Ezt ugyebár nem csak egyes kiemelt NFL- vagy MLB-meccsek előtt, hanem az egyetemi bajnokságok döntői előtt is lehet látni. Tehát a lehető leginkább magáncégek “használják” így az állami tulajdonú haditechnikát. Mellesleg kihasználják az alkalmat, hogy a közönséggel megünnepeltessék a hazát szolgáló katonákat.
        Továbbá szerintem elég jól beilleszthetők ezek a repülések a kiképzésbe (útvonalrepülés, kötelékrepülés stb.), tehát nem hinném, hogy irdatlan pluszköltséget jelentene. Stadionavató nincs túl gyakran, szerintem elfér. Más kérdés, hogy van-e mit ünnepelni a magyar fociban…

      • Melchi Zadok

        Ez a Mig nem tud megfordulni magyarorszagon dolog az egyik legnagyobb baromsag evör.

      • oranzsdzsúz

        “A mig-eknek volt ezzel gondja boven.”

        Mind a Gripen, mind a MiG-29 műrepülést végzett a kecskeméti reptér felett, a repnapokon.
        Tehát ha képes a reptér felett megfordulni, akkor képes az országhatáron belül megfordulni.
        Vagy beléd még ennyi dedukció se szorult? Nálad ezzel van baj… bőven.

  • Vidéki

    “Nem csak kenyérrel él az ember”, olvasható a Bibliában.

    Zeronak többet kellene forgatni a Bibliát, akkor nem ágálna ilyen hevesen a stadionok ellen.

    Amerikában még szebb és drágább stadionokat építenek és ettől ott sem dől össze a világ!

    • dobzselaci

      …és ki is fizeti az ottani stadionokat?
      …és mennyi bevételt is hoznak?
      Itt 20 év alatt sem jön be még annak a rusnya madárnak az ára sem.
      De mindegy, úgyis szétverik már jóval előbb.

    • Tobba Secnir

      “Amerikában még szebb és drágább stadionokat építenek és ettől ott sem dől össze a világ!”
      viszont ott egy meccsen teltház van, ami hétvégenként 60-70 ezer embert jelent (legyen foci, rögbi vagy baseball), pluzs a tévéközvetítés, mert minden meccset élőben adnak fizetős csatornákon.
      meséld el, hogy te mennyit fizetnél az HBO-n egy taktaharkány-nemesvámos meccs megnézéséért?

  • Hamajd

    Csak a Fradiiiiiiiiiiiiiiiii!!!

  • lényeglátó

    Szent István nyomán! 4000 idegen páncélos nem lóháton, lánctalpon!

  • http://www.taxierden.hu Meridian74

    A videóból nekem az jött le leginkább, hogy néééd má’! Régen ezek a szar budapesti utak még a tankokat is milyen jó elviselték…! Pedig akkoriban nem közbeszerzéses pályáztatással épültek meg azok az utcákon az aszfaltburkolat…

  • fingero

    A régi MIG-ekkel nem sok ilyen probléma volt.

    Lehet hogy szoftver hiján nem vigyáztak a pilóták életére, de olcsón és könnyen szervizelhető volt, és repült.

    Leszállhattál vele Szibériában vagy a sivatag kellős közepén és működött. Lehet hogy sokszor kellett javítani de gyorsan megoldható volt..
    Na mármost ehhez a pézzzztálcához képest a MIG.et folyamatosan repülték a pilótáink. tehát gyakoroltak. Most gépmadaruk sincs tehát nincs mit gyakorolni Ez van ,