Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A konszolidáció egy átlagos hétfője

Egyelőre még meg sem alakult az új kormány, de a III. Orbán-csapat máris olyan pompás konszolidációt mutat be, amire csak a 10 pontos táblát mutathatja fel az ember, el sem tudom képzelni, hogy mi lesz itt, ha valóban feldübörögnek a konszolidáció gépezetei.

Bebiztosították a kétharmadot, megszavazták, hogy az ülést vezető elnök is szavazhasson. 24 évig senkit nem zavart, hogy nem szavazhattak, ám most hirtelen sérültek az ülést vezető jogai. A Fidesz-KDNP-nek éppen megvan a kétharmad, a 133 lépviselő, de ha éppen Kövér László vagy más kormánypárti vezeti az ülést, akkor csak 132 szavazatuk lenne. Ezt Rogán törvénymódosítással megoldotta.

A Simicska-cégcsoportból 22 milliárd forint osztalékot vettek ki. Ebből a média cégcsoport részedése 8 milliárd forint. Ennyibe kerül a „state capture” egy évben, minden kormányzati cél, intézkedés azt szolgálta, hogy ez a 22 milliárd osztalék összejöjjön, ennek voltak olyan kellemetlen, járulékos hozadékai mint az ún. „kormányzás”. A választást megoldották a rezsicsökkentéssel, így 4 évig megint nincs veszélyben az osztalék. És igen, van a kormányzás mellet lopnak, vagy a lopás mellett kormányoznak.

Lázár mégiscsak ráküldte a civil alapítványokra a KEHI-t, sőt, még olyan trükkösek voltak, hogy bár délelőtt az Ökotárs Alapítványnál várták őket, a KEHI akkor két másik alapítványhoz látogatott el, de délután elkanyarodtak az Ökotárs felé is. A KEHI vinne minden papírt, belsős emailt, pályázatokat, személyes adatot, mindent. És ugye még mindig a 3 évre szóló 4 milliárd forintról van szó. Miközben Simicska osztaléka 1 évben 22 milliárd forint. Ami ugye mind közpénz. Ott azonban nincs vizsgálat.

Egy salátatörvényben elrejtve hétfőn benyújtották azt a módosítást, ami megakadályozná, hogy egy választópolgár kikérje, hány helyre hamisították oda a jelöltállításhoz adott aláírását. Sok volt a csalás, szar a rendszer? Semmi baj, megoldják.

Hétfőn benyújtották a reklámadó-törvény tervezetét, az „igazságos közteherviseléssel” indokolva. Nem mintha ezek a cégek nem fizetnék ugyanúgy az adókat és a járulékokat mint a többi cég.  A nyomtatott sajtó erőteljesen menetel a pusztulás felé, a két országos kereskedelmi TV közül az egyik már a Párté, a hirdetési pénzek nem jönnek, miközben az állam és az állami vállalatok öntik hirdetési milliárdokat –  a Simicska-Nyerges médiabirodalom cégeiben. Csak az MNB-nél egy 7 milliárdos reklámkampány fut. Egy kicsivel több állami hirdetés a TV-n, a Magyar Nemzetben, a Heti Válaszban, a Class FM-en, és ki van fizetve a reklámadó. Az adót már idén meg kellene fizetni két részletben, és olyan 8-9 milliárd forint bevételt várnak, aminek a nagy részét valószínűleg az RTL-nek kellene becsengetni. Tegyük mellé, hogy a közmédia idén 78 milliárd adóforintba került.
8-9 milliárd reklámadó – 78 milliárd közmédia.

Az RTL tegnap már azzal ijesztgette a Zembereket, hogy nem lesz akkor Barátok közt, Éjjel-Nappal  Budapest és X-faktor. Ez a taktika akár még be is jöhet, ebben az országban teljesen hihető fordulat, hogy a 3000 milliárd manyup-pénz, a közoktatás „átszervezése”, a trafik-, föld- vagy a kaszinóosztás meg sem mozgatja az embereket, de Berényi Miki vagy ÉNB Lali miatt felszednék a térkövet a Kossuth téren.

Gifek:

 

Hétfő éjjel sem pihent meg a fáradhatatlan fácán- és norvégvadász, Lázár János, mert még kirúgatta az Origo főszerkesztőjét, Sáling Gergőt. Persze, „közös megegyezés„, „átszervezés„, „hatékonyabb szinergiák” bla-bla-bla, de az információk szerint Lázár nagyon berágott a 2 milliós hotelszámláját leleplező Origos cikkekre, aminek ezek szerint a főszerkesztő itta meg a levét.
Érdekes vagy inkább szomorú: A Magyar Nemzetben Csermely Péter ítéli el és értetlenkedika reklámadó miatt, az Orig vezetősége ma már a második közleményben vallja be, hogy gyáva, beszari faszfejek.

Este lesz egy békés felvonulás az Origo szerkesztőségétől a Kossuth térre.
17:00, Dob utca 76-78.

Hétfő este Lázár János a 444 híre szerint egyszerűen kirúgatta az Origo főszerkesztőjét, ugyanaz a Lázár János, aki hetek óta folytat támadást a magyarországi civil szervezetek ellen. 

Úgyhogy kedden délután 5 órakor találkozzunk a Dob utcánál, az Origo székháza előtt. Gyertek el, és ha gondoljátok feketében. Mert a tegnapi nap ennek az országnak a gyásznapja. Fekete hétfő. És fél 6-kor pontban vonuljunk át a Kossuth térre a Parlament elé. Ne hangos szónokokkal. Ne értelmetlen jelszavakkal. Ne saját magunk számára is tarthatatlan, ezért hazug ígéretekkel. Ma este annak kell jelét mutatnunk, hogy létezünk.

Fejezzük ki a szolidaritásunkat az Origo munkatársai felé, a megtámadott civil szervezetek felé. Legyünk szolidárisak velük, és ezzel magunkkal. Mert most ez a dolgunk – és tudjuk hogy jelenleg ez sem kevés.” – via Kettős Mérce.

Jössz, vagy unottan átkapcsolsz egy másik csatornára?
De mi lesz, ha már nem lesz „hová” átkapcsolni?

Megosztás