Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

választás

A salgótarjáni fideszesnek az ivókutakról is a migránsok jutottak eszébe

Fenyvesi Gábor, a Fidesz egyéni képviselőjelöltje hétfői sajtótájékoztatóján úgy döntött, a újfent migráció témájával próbál fogást találni Fekete Zsolt MSZP-s polgármesteren. Már 5 illetve 3 éve sem jött ez be, de jobb ötlet most sem volt. Vidám percek következnek!

2016 februárjában Fekete Zsolt, az MSZP-DK és a Tarjáni Városlakók Egyesületének jelöltje győzött az időközi polgármester-választáson Salgótarjánban. Az addig alpolgármester Fekete 7840 szavazattal 51,96%-ot szerzett, míg legnagyobb ellenfele, a Fidesz-KDNP támogatottja, Simon Zsolt csupán 40,02%-ot.

Hatalmas vereség volt ez a Fidesznek, hisz az időközi választásokon rendszerint sokkal kisebb szokott lenni a részvétel, ám most több ezer olyan salgótarjánit is megmozgatott, akiket 2014-ben még nem érdekelt ez az egész, és bizony ők szinte mind a kormánypárt jelöltje ellen szavaztak. Ezek az emberek feltehetően nem hirtelen lettek baloldaliak (sőt nem is feltétlen azok), hanem az Orbán-kormánnyal való elégedetlenségüknek szerettek volna ily módon hangot adni.

Azért is volt rút ez a nagyarányú vereség, mert a rendkívül elszánt Fidesz már 3 éve is minden egetverő baromságot bevetett, hogy visszaszerezzék valahogy a hatalmat a városban, és hiteltelenítsék az ellenzék jelöltjét. Olyanokat olvashattunk az akkori szórólapokon, hogy:

– A város csődben van, és minden helyi lakosnak 57 ezer forintot kell fizetnie, ha a szocialista jelölt kell hatalomra. Ehhez kamucsekket is küldtek az állampolgároknak, hogy még hitelesebbnek tűnjön a dolog.
– Ön elveszítheti önkormányzati lakását
– adóemelés lesz
– Ön kikerülhet a közmunkából
– megszűnik a helyijárat, gyalog kell majd járni dolgozni és orvoshoz
– megszűnik az óvoda és az iskola az átszervezések miatt
– csak baloldali pártszimpátia vagy rokoni alapon kaphat állást a jövőben a városban
– csökkenni fognak az ingatlanárak
– Salgótarján visszaépül és megállhat az idő (!)
– elhagyják a települést a fiatalok
– elveszik a remény

Egy másik transzparens kizárólag a „migránspánikot” próbálta meglovagolni, és a kormánypárt kérdéseiben már eleve ott volt a saját válasza is, hogy ne kelljen gondolkodnia az egyszeri szavazónak, mielőtt elkezdi a rettegést:

– Salgótarjánban sok az üres ingatlan. Készül-e a baloldal, hogy menekülteket fogad beléjük?
– Igaz-e, hogy menekültszálló kerül kialakításra a tóstrandon és a belvárosban???
– Tarthatunk-e attól, hogy a kölnihez hasonló atrocitások érik a salgótarjániakat???
– KELL-E FÉLNIÜK A SALGÓTARJÁNIAKNAK??

Nos, azóta kiderült, hogy nem kell félniük a tarjániaknak, nem szűntek meg a buszjáratok, iskolák, óvodák, állások, a remény sem veszett el, és nem települtek emberevő bevándorlók a városba.

A város fejlődéséről, lezárt és futó fejlesztésekről amúgy itt lehet olvasni részletekben.

Persze a kormánypárt nem olyan, hogy könnyen feladja. Fenyvesi Gábor, a párt egyéni képviselőjelöltje feltűrte az ingujját hétfői sajtótájékoztatóján, s a szép 2016-os időket idézve újra beleállt az ellenzékbe.  Kemény kérdéseket hallhattunk a szájából, én biztos izzadnék.

– Honnan van az MSZP-nek 8-10 millió forintja, hogy plakátoljon a városban? Miért nem hordanak megkülönböztető mellényt az út mellett plakátolóik?
– Egyeztettek-e Dobrev Klárával és Gyurcsány Ferenccel (???) Brüsszelben a migránsok befogadásáról?
– Fekete Zsolt csatlakozni kíván-e a német önkormányzati csoporthoz, hogy a kormányokat megkerülve illegális migránsokat telepítsenek a városba?
– Fekete Zsolt megválasztása esetén Brüsszeli pénzért befogadna-e illegális migránsokat?

És a személyes kedvencem:

„Vajon hirtelen a kampányban épülő ivókutak a migránsok befogadását szolgálják-e? Mert az 5 évig nem volt fontos, hogy mondjuk 40 fokban a város lakosai hol isznak vizet, ugyanis se vízosztás, se ivókutak nem voltak. „

Utóbbira válaszul a Tarjáni Fészek nevű Facebook-oldal kitett a tavaly augusztusi vízosztásról egy videót, amiben elhangzik az is, hogy egy és két évvel korábban is ugyanúgy osztották a vizet a kánikulai napokon. Szép munka, Fenyvesi!

https://www.facebook.com/salgotarjan/videos/2679863355393205/

 

A Fidesz egyébként 5 nappal ezelőtt nyílt vitára hívta ki az ellenzék jelöltjét, Fekete Zsoltot, aki el is fogadta a kihívást. A „boxmeccs” október 10-én lesz a városi Hello Café galériájában, a Salgótarjáni Városi Televízió jelenlétében. Nagyon várjuk a fideszes kreatívok újabb gyöngyszemeit.

 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás