Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

fidesz

Minden évben 2 milliárdért fulladunk bele a Red Bull Air Race-be

Annak ellenére, hogy hazánk  mutatói az egyik leggyilkosabbak az egész EU-ban, a kormány minden évben milliárdokat fizet azért, hogy nálunk maradjon a dugókat okozó, és a légszennyezettséget csak növelő vándorcirkusz, a Red Bull Air Race. Most 20 napra lezárták a Bem rakpartot az előkészületek miatt. Tarlós széttárta a karjait, mert természetesen nem tudott a döntésről. 

Pedig 2010-ben, hogy tapsikoltunk nekik, hogy Orbánék 6 év után végre lefújták a pesti dzsemborit. Meg is írtam. Persze azóta sok víz lefolyt a Dunán, és a szervezők is megtalálták a módját, hogy a kormánypárt kegyeibe férkőzzenek. Annyira sikerült, hogy azóta támogatást is kapnak már a repülőcirkuszra. Nem is keveset!

2016-ban, karácsony előtt egy nappal döntött úgy a kormány egy rendeletben, hogy – 2015-2017 után – 2018 és 2020 között IS támogatni fogja a szervező Hungaroring Sport Zrt.-t és a Red Bull Air Race versenyt,  méghozzá évente 6 millió eurós (1,8 milliárd forint) költségtérítéssel.

Azt a versenyt, ami miatt most 20 napra lezárták a Bem rakpartot, hogy kinyírják teljes Buda (és Pest) autós forgalmát, jelentősen fokozva ezzel is a környék amúgy sem túl fényes légszennyezettségét.  A Hungaroring Sport Zrt., kemény 13 millió forintot fizet érte jelképesen, és a közterület-használat kérelmét a Fővárosi Önkormányzat Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága EGYHANGÚLAG fogadta el.

Tarlós  az Index-nek annyit mondott az esetről, hogy NEM TUDOTT a bizottság döntéséről, és első pillantásra nem tartja túl jó ötletnek a hosszú lezárást. Értsd leszarja.

A Levegő Munkacsoport már 2014-ben nyílt levelet írt Orbánnak, amiben számon kérik az állampolgárok egészségének veszélyeztetésért, és azért, hogy az EU-s Tiszta levegő kampányra mindössze 54 milliót adott, erre a szemétre meg közel 6 milliárdot (a már fent említett 2015-2017-es Air Race ciklusra).

„Tudomásunk szerint a kormány sehol nem hozta nyilvánosságra, hogy most milyen indokok alapján szándékozik 6 milliárd forint közpénzt adni egy magáncég sokakban komoly ellenérzést kiváltó, környezetszennyező és balesetveszélyes tevékenységéhez, azonban a kormányzatnak a témával kapcsolatos korábbi kommunikációja alapján ezt valószínűleg az „országimázs javításával” igyekeznek indokolni. „-Írják a levélben majd így folytatják „Ha igaz is lenne, hogy megér 6 milliárd forintot az országimázs javítása érdekében a Red Bull légi versenyre költeni, akkor sem szabadna ezt megtenni, mivel a pillanatnyi gazdasági érdekeknél előbbre való az emberi egészség, valamint az ehhez szükséges tiszta környezet. Ezt számos hazai és nemzetközi előírás is rögzíti. Így például a Legfelsőbb Bíróság
kinyilvánította (1999. május 13-án kelt, Gf.IV.30.879/1998/17. számú ítélet), hogy „környezetveszélyeztetés esetén a gazdasági érdekek nem mérlegelhetők”

De a Főváros Közgyűlésének 3/2013. (III. 8.)-as rendelete is kimondja, hogy

„A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló közterületekre  nem adható közterület-használati hozzájárulás „olyan tevékenység gyakorlásához, amely a környezetre káros hatással lenne, a közbiztonságot vagy az egészséget veszélyeztetné”.”

A 2009-es Red Bull Air Race légszennyezési adatai.

Amúgy pont idén januárban tartották Brüsszelben azt a csúcstalálkozót, ahová az Európai Unió kilenc legszennyezettebb levegőjű tagállamát, köztük Magyarországot is elhívták. A találkozó kifejezett célja volt, hogy az érintett országok lépéseket tegyenek a szennyezettség ellen. Illetve elmondták, hogy ez az utolsó utáni lehetőség arra, hogy a tagországok lépéseket tegyenek a szennyezés csökkentésére, máskülönben az EU  keresetet indít ellenük az Európai Unió Bíróságán a légszennyezettségi határértékek túllépése miatt.

A Bem rakparttól alig 1 km-re, a Széna téren a NO2 órás határérték-túllépések száma például a megengedett 18 helyett 2016-ban és 2017-ben is 200 körül volt, Pécsen és Debrecenben pedig 100 körül.

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

Megosztás