Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

seggszáj

Zöldellő erdő és bokrok helyett csak pár fa és kiszáradt cserjés van Szekszárdon

Erdő helyett csupán egy ligetecske jöhet össze a szekszárdi önkormányzat által elültetett fákból, a cserjések helyén pedig elszáradt bokrok árválkodnak. A fideszes városvezetés kommunikációja igencsak távol áll a csúf valóságtól.

„Idén eddig 3 424 fát és cserjét ültettünk el Szekszárdon, civil kezdeményezések további, több mint 200 facsemetével gazdagították a közterületeket. A következő hetekben újabb 222 facsemete kerül a földbe” – újságolta örömmel augusztus végi Facebook-bejegyzésében a város fideszes polgármestere, Ács Rezső. A városvezető nagy elánnal beharangozta azt is, hogy a Zöld Város-projekt kapcsán pedig több ezer négyzetméter lakótelepi „betondzsungelt” fognak zöldfelületre cserélni.

Ennyi fával és cserjével a Tolna megyei város elnyerné a legzöldebb magyar település címét is. Nem csoda, hogy a városban élők elkezdték keresni, hol is található ez az erdőnek is beillő famennyiség. A Párbeszéd Magyarországért képviselője, Zaják Rita pedig tollat is ragadott, és hivatalos tájékoztatást kért. A városi főkertész válasza egy idő után be is futott „a fás szárú növények telepítéséről”.

A tájékoztatás alapján viszont akadt egy kis bökkenő – jegyezte meg Facebook-oldalán Bomba Gábor, az Éljen Szekszárd Egyesület (ÉSZ) összellenzéki polgármester-jelöltje.

A gond az, hogy „a 3 424 fa és cserje az igazából 91 fa és 3 296 cserje önkormányzati telepítését jelenti”.

Az erdő tehát csak egy kis liget. Persze ott van még a többezer cserje is, úgy hogy nem kell mindjárt leírni a szekszárdi városvezetés zöldítési programját!

Bomba Gáborék el is ballagtak a Rákóczi utcába és a Perczel lakótelepre, hogy megkeressék a cserjéket, de zöldellő bokrok helyett csupán a nyári melegben elszáradt töveket találtak. Nem mindegyik cserjével végzett ugyan az erős napsütés és a kiszáradás, de a megmaradt töveknek sem jósoltak nagy jövőt, mondván annyira gyengék, hogy egy részükkel biztosan végezni fog a téli fagy.

Ugyanakkor ezzel sincs minden veszve, hiszen ott van még az a 100 fa és 170 cserje, amelyeket a civil ültetésekre kapott meg a „7100 a városod nevű szervezet”. Az öröm azonban itt sem teljes, Bomba Gábor ugyanis azt írta, hogy

„a szervezet tagjai között megtalálható a polgármester kabinetfőnöke, több fideszes önkormányzati és kormányhivatali alkalmazottal együtt. Ők szintén a maguk eredményeként kommunikálták ugyanazt a 100 fát, ami az önkormányzat listáján is szerepel.”

Csikász Brigitta

Címlapkép: Kiszáradt bokrok Szekszárdon (fotó: Bomba Gábor / Facebook)

 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás