Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

média

Kinyírják a Music FM-et és a Sláger FM-et is, mert médiatörvényt sértettek

Mindkét rádiónak jövő februárban jár le a szerződése a Nemzeti Média és Hírközlési Hatósággal, és 5 évre meghosszabbítható lenne, de az NMHH úgy döntött, inkább nem – írta meg a HVG. Egyre kisebb teret engednek a szabad sajtónak a kormánybefolyással szemben. 

Aki azt gondolja, hogy a fenti két rádió nem azért lesz elhallgattatva, mert nem kormányközeli, az biztosan új a blogon. A Music FM és a Sláger FM a két leghallgatottabb azon rádió, amelyek még nincsenek Mészáros Lőrinc vagy Andy Vajna kezében.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb adatai szerint az idei júliustól szeptemberig tartó időszakban országosan a 4. és az 5. leghallgatottabb rádió volt a Music FM és a Sláger FM a 15+ korosztály körében. A Music FM napi hallgatósága nem kevesebb, mint 525 ezer fő, a Sláger FM-é pedig 393 ezer.  Tökéletesen indokolt lenne tehát a hosszabbítás.

Azonban a Music FM és a Sláger FM üzemeltetőjének 2012 februárjában 7 évre megkötött szerződése jövőre lejár.  A papírok szerint az engedélyük ugyan meghosszabbítható lenne további 5 évvel, de az NMHH most úgy döntött,  nem járul hozzá ehhez.

A Music FM üzemeltetője a Prodo Voice Studio Zrt., amelyet egy Nyerges Zsolthoz közelálló üzleti kör birtokol. Nyerges volt az, aki Simicska Lajos kivonulásával átvette az üzletember érdekeltségeit. Amúgy a 34. leggazdagabb magyar, vagyonát 33 milliárdra becsülik. A tervekről már régóta hallani lehetett, de a volt Simicska-birodalom cégeit csak az elmúlt napokban-hetekben kezdték el átjátszani Mészáros Lőrinc köreihez.

A Music FM és a Sláger beszántása része annak a folyamatnak, melynek keretében hamarosan megalakul az a központosított, felülről irányított,  „állami” médiabirodalom, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, ami a kormányhoz közelálló televíziókat és rádiókat olvasztja magába Liszkay Gábor, a Mediaworks elnök-vezérigazgatójának, és Vaszily Miklós,  az MTVA volt vezetőjének, irányításával. Egyes pletykák szerint ide kerül majd – a körön kívülre sodródott- Andy Vajnától a Retro Rádió is, amelynek nosztalgiarádióként a Sláger FM a legfőbb versenytársa volt, és most nagyon jól fog kijönni annak lekapcsolásából.

A birodalmi gondolatokat erősíti, hogy az alapítvány többek között így fogalmazza meg a célját:

Az Alapítvány célja, hogy a magyar tömegtájékoztatás részét képező nyomtatott sajtó, rádió, tv, online felületeinek értékteremtő, valamint a magyar nemzeti öntudat erősödését szolgáló tevékenységét elősegítse. Mindehhez kapcsolódóan elsődleges cél az Alaptörvény IX. és XI. cikkeiben foglalt alapvető értékek biztosítása. Így különösen a magyar helyi (megyei, városi, lokális) sajtó támogatása, a helyi közösségek minél teljesebb értékű tájékoztatása érdekében végzett terjesztésük és közösségépítő munkájuk fenntartása. Ezáltal célunk a magyar írott sajtó megőrzése, valamint olyan strukturális együttműködések kialakítása a média más felületeivel (tv, rádió, online), amelyek hosszútávra biztosítják a hagyományos, nyomtatott magyar sajtó-kultúra megőrzését.

Egyre inkább szembetűnőek és roppant vészjóslóak a kormány törekvései. Ezek ellentmondást nem tűrően  szisztematikusan semmisítik meg az országba, a demokrácia egyik alappillérét, a szabad sajót. Sajnos nagyon közel van már az az idő, amikor a kormány befolyása alá hajtott médiumok mellett már nem marad más a piacon, csak az olyan közösségi finanszírozású lapok, mint a 444, Mérce, Átlátszó vagy az „új Index”.

A sajtószabadság jelenlegi ranglistáján hazánk 180 országból mindössze a 73. helyen áll.

UPDATE: 

Kiderültek az állítólagos indokok. A Sláger FM szolgáltatója a Budapest 103,9 MHz jogosultságon kérelmezte szerződése megújítását, de többször is súlyosan megsértette a gyermekek kiemelt védelmére vonatkozó törvényi rendelkezéseket, emiatt szerződése nem újítható meg a médiatörvény alapján.

A Music FM Budapest 89,5 MHz-re vonatkozó kérelme esetében – ki hitte volna-  ugyancsak törvényi kizáró okok merültek fel. A szolgáltató szintén nem egyszer vétett súlyosan vétett ugyanezen szabályok ellen. Mitöbb, az  adatszolgáltatási kötelezettségét is több ízben megsértette, és médiaszolgáltatási díjtartozása is volt kérelme előterjesztésekor.

Milyen jó, hogy az Origo vagy a TV2 soha, de soha nem sérti meg a médiatörvényt, igaz?

Megosztás