Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

seggszáj

A Fidesznek 10 éve még hivatkozási alap volt a TI korrupciós listája

A napokban kijött a Transparency International (TI) legfrissebb elemzése az országok közszektorainak korrupciós fertőzöttségéről. Annak ellenére, hogy egy helyet előreléptünk a tavalyi eredményhez képest, még mindig az EU egyik legkorruptabb állama vagyunk. A kormány szerint a TI-t nem lehet komolyan venni, mert az egy bevándorláspárti Soros szervezet. De nem volt ez mindig így, 10 éve még bőszen hivatkozott a Fidesz a TI korrupciós jelentésére.

Hazánk az EU-ban és Kelet-Közép-Európán belül egyaránt stabilizálta a helyét a sereghajtók, azaz a legkorruptabb országok között. A TI jelentése szerint Magyarország a világ országai közül a 64. helyen áll 46 ponttal, ezzel az előző évhez képest a világrangsorban kettő helyet javított. Az Európai Unión belül egy helyezést javítottunk és már a 26. helyen állunk, persze ehhez kellett az is, hogy a görögök kőkemény 5 pontot romoljanak egy év alatt.

De ez sem változtat azon, hogy a Balkánnal és Olaszországgal karöltve iszonyatosan messze vagyunk még a középmezőnytől is, a fideszes propagandisták által lesajnált északi és nyugati államokról meg ne is beszéljünk. És a helyzet a NER alatt lett ilyen gyászos, még akkor is, ha a 2012-es eredményeinkkel is csak 5 hellyel lennénk előrébb ma.

És hogy miért vagyunk ilyen szarok? A válasz egyszerű: az önmagához képest stabilizálódó gazdaság ellenére a befektetők és az üzletemberek számos területen – teljesen jogosan – még mindig kirívóan gyengének tekintik a magyarországi államhatalmi intézmények teljesítményét.

Egészen gyalázatos teljesítmény, hogy az összeférhetetlenségre vonatkozó jogi szabályozás megfelelősége terén (értsd: sógor-komázás) hazánk a vizsgált 180 ország közül mindössze a 121., a kormánydöntések ellen igénybe vehető jogorvoslatok hatékonysága terén (értsd: hogy ne legyen kuss a neved) pedig csak a 134. helyezést érte el. A megkérdezettek a tulajdonjogok magyarországi védelmét 180 ország közül a 108. helyre, a bíróságok függetlenségét pedig a 103. helyre rangsorolták. A kormányzat „jövőorinetáltsága” a 96. helyre volt elég, és a vitarendezési mechanizmusok hatékonyságában is csak a 86. helyre tudta repíteni az országot Szíjjártó Péter külügyminiszter, az év embere.

A magyar Kormányzati Tájékoztatási Központ természetesen nem volt rest, és közleményt adott ki  a TI korrupciós jelentésére reagálva. Kitalálhatjátok, a szokásos lemez.

Ez egy közismerten bevándorláspárti Soros-szervezet jelentése, Soros kampányának és nyomásgyakorlásának a része. Mindenféle ürüggyel támadják Magyarországot, amiért a magyar emberek úgy döntöttek, hogy nem akarják, hogy hazánkból is bevándorlóországot csináljanak.

Kormányzati Tájékoztatási Központ2019.01.29

Pedig a fenti 6 mérőszámon alapuló rangsort nem is a TI határozta meg, ők csak hivatkoztak rá. Az adatok forrása a minden év januárjában megtartott Világgazdasági fórum versenyképességi elemzése. Őket pedig elég nehéz lenne „sorosizmussal” vádolni, még akkor is ha Soros György a világ egyik vezető üzletembereként rendszeresen tart előadást a fórumon.

A Transparency International-t 1993 májusában hozta létre Peter Eigen, a Világbank egyik korábbi igazgatója, a berlini székhelyű szervezet célja pedig azóta az, hogy nemzetközi szinten figyelje és közzétegye a vállalati és politikai korrupció mértékét, ezzel gátolva annak elburjánzását. A TI jelenleg hetven országban működik, munkáját mindenhol elismerik.

Ahogyan korábban a fideszes vezetők tandíját is fizető Soros, úgy a TI sem volt mindig közellenség a Fidesz szemében. Amikor még nem álltunk ilyen rosszul korrupcióban és versenyképességben, továbbá még lehetett visszafele mutogatni Gyurcsányra,  több fideszes politikus is felszólalt a TI fórumain. Navrasics Tibor, a kormány akkori miniszterelnök helyettese például rendkívül éleseszűen így nyilatkozott a TI 2010 novemberében tartott évzáró rendezvényén.  (UPDATE: azóta a Fidesz a nyilatkozatot leszedte honlapjáról, de az egov-on fent maradt.):

“A versenyképesség egyik legnagyobb gátja – több más országhoz hasonlóan – Magyarországon is a korrupció, amely a demokrácia szívét támadja meg, a bizalmat.”

Navracsics Tibor2010.11.30.

2013-ban Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára dagadó mellel nyilatkozta a TI ülésén, hogy lényegesen jobban teljesítünk korrupcióügyben. Rétvári arról beszélt, hogy Magyarországon a nagy lobbicsoportok sem tudják keresztülvinni akaratukat az utóbbi időszakban, és korrupció területén az Európai Unióban körülbelül úgy áll az ország, ahogyan a gazdasági rangsorban, a szűkebb régiónak pedig az első harmadában helyezkedik el.

És ha még messzebb megyünk vissza a múltba,  10 évvel ezelőtt a Fidesz az EU parlamenti választások előtti programjában is bátran hivatkozott a TI-ra, mint irányadó korrupciómérő szervezetre:

A hiteltelen gazdaságpolitika együtt járt a szürke- és feketegazdaság térnyerésével, s ennek következtében megnőtt az állami korrupció mértéke is. Míg Magyarország a Transparency International 2007-es korrupciós listáján a 39. helyen szerepelt, addig 2008 őszére a 47. helyre csúszott vissza.

A Fidesz programja a 2009-es EP-választásra

A legjobb mégis a 444 találata: Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök 2008-ban, ellenzékben még aggódott a korrupció mértéke miatt a TI akkori jelentése alapján:

A Transparency International jelentésében azt olvastam, hogy Magyarország minden évben elveszít kettőszáz milliárd forintot a közbeszerzések körül uralkodó korrupció miatt.

Orbán ViktorInterjú a Heves Megyei Hírlapban2008.11.30

Címlapkép: Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc (fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Megosztás