Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

fidesz

Már 8 milliárd forint közpénzt ölt az MNB alapítványa egy villába

A Budai Várban álló Lónyay-Hatvany villát 2014 végén 3,4 milliárd forintért vette meg a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Domus Animae nevű alapítványa. A felújításra már elment 4,5 milliárd, de még mindig nincs kész.

„Az 1870-1872 között épült háromemeletes villát a húszas években báró Hatvany Ferenc, a neves festőművész és műgyűjtő vásárolta meg. A második világháborúban az épület bombatámadást kapott, és teljesen megsemmisült. A Vár rekonstrukciója során sem állították helyre, a telek üresen maradt.

2000 és 2007 között elindult az újjáépítés, a homlokzat ekkor elnyerte végleges állapotát. A villát 2014 decemberében 4,6 milliárd forintért vette meg a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA), az építkezés akkor már évek óta állt.  Az épületben a tulajdonos alapítvány konferencia- és rendezvényközpontot alakít ki.” – olvasható a Magyar Építők nevű szakportál honlapján. A lap kiadója a Regon Média Zrt., amiről az Átlátszó itt írt részletesen.

A Lónyay-Hatvany villa felújításának előkészítésére (!) jól bevált cégekkel szerződött a PADA, a kivitelezésre kiírt közbeszerzést pedig a Magyar Építő Zrt. nyerte el nettó 4,49 milliárd forint értékben.

A PADA honlapján 2017 áprilisában azt ígérték, hogy várhatóan 2018 első negyedévében átadják a villát:

 

 

 

 

 

 

 

 

De ez nem jött össze, a 444 ma írta meg, hogy a villa még mindig nem készült el.

Erre valószínűleg az a magyarázat, hogy a felújítás utolsó részére nem volt elég pénz.

Nem vicc, májusban eredménytelenül zárult a tender, mert a Magyar Építő túl drágán vállalta volna a melót. Bürokratanyelven ezt úgy írták le, hogy „az ajánlati ár meghaladja az eljáráshoz rendelt fedezet összegét”.

A feladat a biztonságtechnikai rendszerek (biztonságtechnika és biztonsági világítás), a tűzjelző hálózat, az épületgépészeti automatika, a hő- és füstelvezető rendszer, valamint az IT és audio-vizuális rendszer, meg a konyhatechnológia kiépítése volt. A Magyar Építő erre tett egy közel 1,9 milliárd forintos ajánlatot, ami a PADA-nak sok volt.

A Magyar Építő Zrt. egyébként nagyon jó abban, hogy menet közben újabb és újabb költségeket emeljen. Ők nyerték el anno a Puskás Ferenc stadion újjáépítését is, ami 2013-ban még 60 milliárdról indult, mára azonban a 200 alját nyaldossa. Ráadásul leegyszerűsített, „olcsósított” tervekkel. 

 

A Magyar Építő Zrt. 2016-ban 9,8 milliárdos, 2017-ben pedig már 24,5 milliárdos bevételt könyvelhetett el.  A közbeszerzéseken igen jól teljesítő céget Szíjj László (Mészáros Lőrincz üzlettársa, a közbeszerzések 2018-as királya)  már eladta, de előtte kivette belőle a teljes 2017-es nyereséget, 1,2 milliárd forintot.

A PADA-ra is büszkék lehetünk. Ugye ez az MNB-alapítvány, aminek igazgatója Matolcsy György unokatestvérének, Szemerey Tamásnak a felesége. A PADA az, ami többszáz milliárd forintnak veszejtette el a közpénzjellegét, és amelyet nemrég triplán bírságolt meg a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) a közbeszerzési eljárások jogellenes mellőzéséért. Minek az az időhúzás, hát el tudják ők dönteni maguktól is, kinek utalják át a pénzünket. Ja, amúgy a bírság kemény 390 ezer forint volt. Nem rokkantak bele.

Megosztás