Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

fidesz

Két stadion áráért csuklóztatja a kormány az MTA-t, ami alkudni próbál

Egy hete lehet olvasni, hogy a kormány bedarálja a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) függetlenségét is. A finanszírozását – és ezzel az irányítását is –  betolják a Palkovics László által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztérium alá, és a támogatását 20,1 milliárd forintban határozzák meg az eddigi átlag 40 helyett. AZ MTA tudósai most alkudnának, hogy legalább heti 3 napban hadd kutassák azt, amit ők szeretnének. 

Az MTA kutatóintézetei azért bírnak nagy jelentőséggel, mert az egyetemi szféra mellett ezek a központjai a hazai kutatási tevékenységnek.

Az MTA működése eddig úgy nézett ki, hogy kaptak az államtól évi durván 40 milliárd forintot, amit aztán a tudomány képviselői maguk osztottak el különféle döntések és paraméterek alapján. A most bejelentett változás után nem lehet tudni, hogy Palkovicsék milyen elvek mentén osztják majd szét a pénzt, és mit várnak majd el cserébe, ráadásul a minisztérium dönt majd arról,  hogy melyik kutatóintézet mennyit támogatást kap.

Hogy ez a 20-40 milliárd forint mennyire kevés pénz az államapparátusban, azt jól mutatja, hogy a felcsúti fociakadémia a megalakulása óta kb. 20 milliárd TAO-pénzt kapott teakonyhára meg mindenféle szarra. De 20 milliárdból még két Fradi-stadion sem jönne ki.

Az MTA bedarálásról szóló hír után Schmidt Mária lapja, a Figyelő azt tette amihez ért:  egy névtelen cikkben kilistázták az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjában dolgozókat, mondván, „feltűnően népszerű” körükben az olyan témák kutatása, mint a bevándorlás, a homoszexualitás és a genderelmélet. És azt is megjegyezték, hogy „nehéz lenne tagadni, hogy az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjában született kutatások fő irányvonala ideológiailag telített, erős liberális szemlélet jellemzi”.

A kormánypropagandisták egyes kutatóknak azt is a szemükre vetették, hogy nem publikálnak elég gyakran, bár azt nem fejtették ki, hogy szerintük milyen gyakran kéne a lejárócikkeknél több szinttel komolyabb tudományos publikációkat írni.

A Magyar Tudományos Akadémia doktoraiból és akadémikusaiból álló Stádium 28 Kör egy Facebook-közleményben ítéli el a pénzügyi kontrollt:

A CEU-ügy után ez újabb súlyos támadás a tudomány autonómiája ellen. […] A korábbi hasonló intézkedések ismeretében nem meglepő, de felháborító, hogy a kormány ezt a magyar tudomány teljesítőképességét alapvetően veszélyeztető támadást az MTA-val való egyeztetés nélkül, puccsszerűen vezette fel, ezzel a költségvetési tárgyalások idején eleve védekező helyzetbe hozva az akadémiát. Tiltakozunk a magyar tudomány autonómiáját ért újabb támadás ellen, és követeljük, hogy az MTA kutatóintézeteinek költségvetése maradjon a Magyar Tudományos Akadémia önálló költségvetési fejezetében.”

Az oldalukon pedig már egy követeléslistát is közzétettek, amelyben – sok egyéb mellett- követelik a törvény elfogadásának elhalasztását és a tárgyalást.

Mintha nem tanultak volna semmit az elmúlt 8 évből, tárgyalni akarnak.

Sőt, a hírek szerint képesek lennének önként lemenni kutyába.

Három napja  Rudas Tamás, az akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának igazgatója az MTA elnökének, Lovász Lászlónak írt levelében már arról beszélt, hogy hajlandóak lennének kompromisszumra a tudósok, és a munkahetükből két napot nem a saját „kíváncsiság alapján végzett” kutatásukkal, hanem a kormány megrendelésére, a kormánynak kedves témák vizsgálatával foglalkoznának.

Rudas alkuja alapján  a finanszírozásért cserébe kutatandó témákat minden évben egy minisztériumi és akadémiai tagokból álló vegyes bizottság állapítaná meg. Remélem minisztériumi oldalról Németh Szilárd lesz a delegált, ha létrejön az egyezség.

Az egyezség, amibe a kormánynak egyébként semmi oka nincs belemenni, és nem is fog. Esetleg a tíz tagú bizottságba hét fideszest delegál. Vagy kilencet. Az MTA részéről az alkudozás a legrosszabb stratégia, nem fognak vele semmire menni. A mindent erőből toló Fidesszel nem lehet és nem is érdemes alkudozni. Eddig is bedarálta, amit akart, most is meg fogja tenni gond nélkül. Az átlag szavazót nem érdeklik a tudósok, (sajnos) még akkora felháborodás és tüntetés sem lesz az MTA miatt, mint tavaly a CEU miatt volt.

Tegye fel a kezét, aki emlékszik még a 2011-ben megszüntetett Földrajzinév-bizottságra, ami kritizálni merte a ferihegyi repülőtér új nevét.

Szóval az MTA veszte is borítékolható. Alig várom, hogy közadatigénylésben kikérhessük, hogy a kormány mit kutattat a magyar tudósokkal a mi pénzünkből.

Magyar volt-e Jézus?
Hány gyereket kell szülniük a nőknek?
A migránsok miatt esik az eső?

Jávor Benedek PM-es EP-képviselő is elgondolkodott ezen:

Megosztás