Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Biztos csak véletlen, hogy minisztert ad a város, de 120 millió helyett már 2 milliárdot ad a kormány a kisvárdai futballklubnak

2013. decemberében jelentette be a kormány, hogy a 2014-es költségvetésben 12 milliárd forintot különített el a Nemzeti Stadionfejlesztési Programra, melynek keretében 26 első- és másodosztályú csapatnak otthont adó létesítmény fejlesztésére. A 26 csapat között meglepetésnek számított Kisvárda, melynek a csapata 2013 nyarán jutott fel az NBIII-ból az NBII-be. Kisvárdának akkor 120 millió forintot különítettek el.
2014. januárjában ezek közül 14 beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek emelt ki a kormány – többek között a kisvárdai beruházást is.

2014. nyarán a Kisvárda kiesett a másodosztályból, így a 2014/15-ös szezont NBIII Keleti csoportjában töltötte a klub.
banner2_mozgo_2

Azt gondolná a derék adófizető állampolgár, hogy ezzel harmadosztályú stadionokra azért mégsem költ a kormány, de tudjuk, stadionból sosem elég.

2014. október 2-án azonban úgy döntött a kormány, hogy – bár a Kisvárda az NBIII Keleti csoportjában vitézkedik – a 120 millió forintos támogatást megemelik 800 millió forinttal, így összesen 920 millió forint jut kisvárdai stadionra.

Vajon milyen előkészítő anyag, hatástanulmány alapján hatására döntött úgy a kormány, hogy közel 1 milliárd forintot adnak egy akkor harmadosztályú csapat stadionjára?

Ezért közérdekű adatigényléssel fordultam a Miniszterelnökséghez, kérve a „kormányhatározathoz kapcsolódóan a kormány elé beterjesztett javaslat eredeti szövegét, az előterjesztő nevét, a javaslat készítőjét, valamint a Kormány hivatkozott döntését megalapozó tanulmányt, jelentést, vagy más, a döntést megalapozó iratot, ami alapján a kormány 120 millió forintról 920 millió forintra emelte a támogatás összegét.”

A Miniszterelnökség megküldte a kormány-előterjesztés anyagát (a poszt alján olvasható), melyből kiderült, hogy bár a stadionfejlesztés az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozik, az előterjesztést a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban írták.
Ahol 2014 nyarától Seszták Miklós a miniszter.
Aki kisvárdai önkormányzati képviselő és a kisvárdai egyéni választókerületből lett országgyűlési képviselő 2010-ben és 2014-ben.

Seszták Miklós maga jelentette be:
„A 2500 férőhelyes, UEFA III-as kategóriájú, fedett nézőteres, fűtött talajú és villanyvilágítással ellátott létesítmény 920 millió forintból valósul meg. Utánpótláskorú válogatott, NB I-es mérkőzések és akár Európa-liga-selejtezők megrendezésére is alkalmas lesz a létesítmény”

A TAÓ-pénzek növekedésén is lehet látni, hogy milyen komoly hátszelet kapott az időközben ismét másodosztályú klub:

2015 év végén aztán átcsoportosították a stadionokra szánt pénzeket, a legnagyobb nyertes éppen Kisvárda lett, a klub kapott még 690 millió forintot, így összesen 1,5 milliárd költ a kormány az adófizetők pénzéből a kisvárdai másodosztályú stadionra, sőt és a kisvárdai fociakadémiára is adnak még 490 millió forintot.
Ezt személyesen Seszták Miklós miniszter jelentett be a Kisvárdán:

IMG_7794_1200_800
A kassza már 2 milliárd forintnál csilingel jelenleg és 120 millió forinttal kezdődött 2014-ben … a határ a csillagos ég.

És hogy vajon mit szeretnének a kisvárdai emberek?
Kit érdekel, nem?
Gondolom mindenki stadiont.

Screenshot_02002

Screenshot_02003

Screenshot_02004

Screenshot_02005

Screenshot_02006

Screenshot_02007

Screenshot_02008

Screenshot_02009

 

Támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal, vagy abból is stadion lesz valahol.

Megosztás