Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Nem kellene a Lánchidat elbarmolni

A Lánchíd Budapest jelképe, nevezetessége, az első állandó hidunk, amit gróf Széchenyi István épített és 1849-ben adtak át. II. világháború végén a visszavonuló német hadsereg maga mögött felrobbantotta. Az újjáépített, némileg megszélesített hidat első felavatásának 100. évfordulóján nyitották ismét meg.

” A terveken kismértékben változtattak csak az újjáépítés során. Annak érdekében, hogy két, egymással szemben haladó autóbusz elférjen egymás mellett, kibővítették a pillérek kapuzatát. Az átalakítás ellen egyes műemlékvédők tiltakoztak, ezért a helyreállítást irányító Széchy Károly értekezletet hívott össze elfogadható kompromisszum kidolgozására. A kocsipályát a kapuzatnál a korábbi 5,4-ről 6,45 méterre szélesítették. Mindkét hídfőben gyalogos átjárót építettek, valamint a pesti hídfőben a tönkrement lánckamra teljes átépítésével egyetemben a villamos aluljárójának építését is elvégezték.” – wikipedia.

A BKK most mégis szeretne hozzányúlni a hídhoz, mégpedig ki szeretné szélesíteni a járdákat.
Hogy elférjenek a turisták.

A műemléki tervtanács februárban üdvözölte a híd műszaki felújítását, de a többi ötletet nem, megállapította, hogy „a járdabővítéssel az egész híd arányrendszere, jellegzetes képe megváltozna”, az ezért nem elfogadható. Júliusban egy újabb terv került a tervtanács elé, amely már a hídfők alatti villamosalagutak kiszélesítését is tartalmazta. A testület ezt sem fogadta jobban, értetlenül állt, „az összefüggő beavatkozások egymástól független tervezése előtt”.

Most ugye arról a BKK-ról beszélünk, aki a BUBIT (muhaha) és az elektronikus jegyrendszert (trolloloollollo) adta Budapestnek.

Srácok, ne nyúljatok és ne barmoljátok szét a Lánchidat.

A tervek amúgy valóban elkészültek.

A BKK megbízására a FŐMTERV-MSC-CÉH Konzorcium feladata a Széchenyi lánchíd és a várhegyi Alagút rekonstrukciójához szükséges tanulmány-, engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése.
Első fázisban a tanulmányterv készült el, jelenleg folyik annak tulajdonosi, kezelői és műemléki egyeztetése.

A tervező konzorcium által a tanulmánytervben vizsgálandó kérdések közül „elágazási” kérdést képez
– Az újjáépítendő pályaszerkezet rendszerének meghatározása
– A járda, ezzel együtt a kapuzat körüli kerengő és az oroszlán szobrok talapzatai és a lánclevezetés közötti „szűkületek” szélesíthetőségének kérdése

A járda szélesítésének vizsgált változatai az alábbiak voltak:
– a jelenlegi járdaszélesség megtartása
– a hasznos szélesség 80 cm-rel való növelése
– a hasznos szélesség 1,80 m-rel való növelése

A járda 3,0 m-re való szélesítése szerkezetileg megvalósítható. A terhelés növekedése kezelhető, a konzolbekötés a jelenlegi szegecselt kapcsolat minimális módosításával megvalósítható. A forgalmi szempontok érdekében történő beavatkozásnál keletkező hasznokat csak az örökségvédelmi kötelezettségek figyelembevételével együtt lehet értékelni.

A szélesítés érintené a híd szerkezetének, kapuzatának és hídfőinek megjelenését, szükségessé tenné a hídfők átépítését, az oroszlánok áthelyezését is.

Mivel a 165 éve épült híd az ország és a főváros kiemelkedő alkotása, szimbóluma, változtatás csak az örökségvédelmi szervek és hatóság teljes körű egyetértésével, továbbá hasonlóan a két korábbi átépítéshez, a szakmai társadalom egységes támogatásával hajtható végre.

Nem a járdát kellen kiszélesítni, meg az oroszlánokat pakolgatni, a megoldás egyszerű:
Budapest:
Lánchíd (27)
Prága:
Praha15
El kell zárni a forgalom elől a Lánchidat, és akkor nekünk is lenne egy klassz és meseszép gyalogoshidunk, mint Prágának.
Nem is értem, hogy ez a verzió miért nem merült fel senkiben, mikor pédául a Belváros már jelentős lépéseket tett a forgalom csillapítására.

Sőt, vannak még egyéb lehetőségek. Például már évek óta állandóan bedobják a sajtónak, hogy milyen jó lenne egy gyalogoshíd Budapesten. A felújított Vigadó és a felújított Várkert Bazár között adja is magát a híd, és így a turisták közvetlenül fel tudnának menni a Várba a Várkert Bazáron keresztül.

Mondjuk ilyen egy gyalogoshíd, ami nem rombolja a városképet és óriási siker.
London:
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
A felújítás, karbantartás kötelező, a járdabővítés, oroszlánáthelyezés nem az.

Kedves BKK, inkább egyéb, égetőbb feladatokon szíveskedjenek dolgozni, pörögni, a Lánchidat hagyjuk békén.

Megosztás