Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A fiúknak fütyijük van, a lányoknak meg puncijuk

 

A Regnobooks Budapest kiadó sorozata napközis feladatokat nyújt az általános iskola alsós tanulói számára, „Amit nem tanulunk az iskolában” címmel. Rögtön kiderül, hogy egy hiánypótló, hentai-t megszégyenítő remekművel van dolgunk… (btw innen gratulálok a borító színeihez, és üzenem, hogy le kellene tenni a herbálekit)

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

A sorozat tartalmaz

– egy színszámozó készségfejlesztő könyvet, (tudjátok, mikor az 1-est kékre színezed, a 3-ast barnára, és a végén örülsz, mert kijött a mintából, ahogy Semjén Zsolt diadalittasan belovagol Erdélybe)

– a gyermekkori kedvencemet, a labirintusokkal teli füzetkét, tele könnyű, nehéz és azapátokfaszát-szintű feladatokkal, melyeket a gyermek úgyis mindig a céltól kezd el visszafele megfejteni.

– illetve „forradalmi” újításként idén a gyerkőcök elolvashatják és kiszínezhetik egy dán író-pszichoterapeuta, Per Holm Knudsen 1975-ös(!!!) kiadványa alapján készült „Nem a gólya hozza” című csodáját.

Utóbbi kiadványból – miközben kis ceruzáikkal színezgetik a képeken anya punciját és apa fütyijét – a porontyok, elég konkrét szexuális felvilágosítást kapnak. A kiadó azt mondja „Nem próbálunk mélyrehatóan (mélyrehatóan, haha) elemezni, hanem játékosan, érdekesen, röviden, de mégis érthetően magyarázzuk ezt el ennek a korosztálynak.” A felsősöknek jövőre jön ki egy haladóbb színező a pulykázásról és filterezésről (najó, nem).

kkk

image-2

Így szól a fáma… „Ahhoz, hogy az apa és az anya magocskái találkozzanak, nagyon kell szeretniük egymást. Mikor nagyon-nagyok közel kerülnek egymáshoz, és csókolóznak, apa fütyije nagy lesz és megkeményedik. Anya pedig várja, hogy még közelebb kerüljenek egymáshoz. Ezután lefekszenek egymással, s apa beteszi anya puncijába a fütyijét. Ekkor ők nagyon boldogok. Nemsokára apa fütyijéből kijönnek a magocskák, hogy a legerősebb magocska találkozzon anya petesejtjével. Amikor ez megtörténik, akkor ők érzik, hogy nagyon szeretik egymást és nagyon boldogok”

Én meg bedobok egy felest az idegre, és tárcsázom a gyermekpszichiátert.

Bibók Bea, az NLCAFE szexuálterapeutaja szerint a szexuális felvilágosítást soha ne egy durva szembesítéssel kezdjük, vagyis pont ne úgy, ahogyan az említett kifestőben teszik. És ebben lehet is valami. Hozzám 7 évesen jött oda a suli udvarán Tomi barátom, hogy elmondja a nagy titkot, és miután dadogva nevetve kinyögte, hogy „apád bedugja a farkát anyád puncijába”, a fél perces hitetlenkedés és lesokkolodás után olyan röhögőgörcsöt kaptam, hogy majdnem befostam. Utána visszamentünk focizni, és évekig nem is beszéltünk erről, mert whocares… egészen addig, míg a családdal tévézve nem láttam, hogyan smárolnak a Házibuli című filmben, én meg nem kezdtem el valami furcsa mocorgást érezni odalent. Na ekkor léptem oda a faterhoz…

Bíbók Bea nagyon helyesen azt mondja: „Inkább a gyermek és szülők között egy olyan bizalmi kapcsolatnak kellene kialakulnia az idők során, amiben a gyermek megtanulja, hogy mindig kap választ a kérdéseire, a szülő pedig »beletanul« abba, hogy hogyan beszélgessen a gyermekével az életkorának megfelelő szexuális témáról.

Először azt kell tisztázni, hogy anyának puncija, apának pedig fütyije van, hatévesen pedig a fiúk és a lányok közötti különbségekről kellene beszélgetni a gyerekekkel. Arról, hogy apa és anya összeházasodott, vagy egy párt alkot, aztán gyerekeik lettek, családot alapítottak, és mindez mit jelent. Persze, a gyerekek érdeklődése és igénye egészen eltérő, különböző kérdéseket tesznek fel, amire valóban kíváncsiak, ezekre kell válaszolni szülőként. A kifestőkönyvet hatéveseknek ajánlják, akiknek a pszichoszexuális fejlődése még nem tart ott, hogy ezeket a »nyers« képeket megértsék, éppen ezért sokkolóan hatnak rájuk a képek.

A hatéves kor pont az a kor, amikor az azonos nemű szülővel azonosulnak a gyerekek, így például a fiúk az édesapjukkal való azonosulás során az anyukájukba szerelmesek lesznek. Gondoljunk csak bele, amikor a képen azt látja, hogy az apa behatol az édesanyjába. Zavarba jön, dühös lesz, és szavakba sem tudja önteni, mi frusztrálja őt. Ebben a kifestőben szembesítik a gyerekeket az aktussal, ami durva, és nem a hatévesek fejlettségi szintjének megfelelő. Arról nem is beszélve, hogy közben kiszínezik a gyerekek apa fütyijét? Ez viszont már bizarr!

A gyerekeknek leginkább bensőséges beszélgetésekre és koruknak megfelelő információkra van szükségük. Óriási a szülők felelőssége abban, hogy hogyan foglalkoznak a gyerekkel, hogy válaszolnak-e koruknak megfelelően a kérdéseikre, és hogy mennyire védik meg őket az interneten való korlátlan bóklászástól!”

Amúgy a CBA-ban kapni. Ott a rohadt tök melletti akciós polcon.

Freddy és Mr Garrison összemosolyog az UFO gyermek fölött - 1975ös eredeti illusztráció.

Freddy és Mr Garrison összemosolyog az UFO gyermek fölött – 1975-ös eredeti illusztráció.

 

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

Megosztás