Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Orbán Viktor 2007-ben a népakaratról és 250 ezer aláírásról

 

10 éve még másként gondolta ezt a demokrácia-dolgot, persze akkor nem az olimpia volt a téma.

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]A budapesti olimpia ügyében indított civil népszavazási kezdeményezés, és annak sikere, a Momentum által leadott 266 ezer aláírás annyira kiakasztotta a miniszterelnököt, hogy meg sem várták, hogy a Fővárosi Választási Iroda végezzen az aláírások ellenőrzésével, és kiírja a referendumot, inkább duzzogva visszavonták a pályázatot.

A kormánypárti lapok azóta is hazaárulózzák a népszavazásért küzdőket, Orbán pedig szokásos péntek reggeli szeánszán a Kossuth Rádióban szégyent és álomgyilkosságot emlegetett.

Pedig január 30-án még azt mondta az olimpia kapcsán, hogy a népszavazásról csak az aláírásgyűjtés után fog nyilatkozni, de

„Ha az emberek akarnak dönteni róla, akkor majd dönteni is fognak.”

 

10 évvel ezelőtt még egyértelműbben fogalmazott a népakarat fontosságáról.

2007 júliusában Orbán az MTV Este c. műsorának adott interjút népszavazási témában. A riporter megkérdezte, mi a véleménye arról, hogy valaki a sziesztáról szeretne referendumot. Az akkor ellenzékben lévő Fidesz-elnök erre ezt mondta:

„Hát, a referendum még nem kezdődött el, tehát még aláírásgyűjtés sem volt, én azt gondolom, hogy egy kérdésnek a komolyságát az dönti el, hogy mennyire égető társadalmi problémával foglalkozik az. A vizitdíjat meg a tandíjat, mondjuk a tandíjon sok ezer tehetséges ám szegénysorú fiatalembernek, hölgynek a sorsa függhet. Ezeket nem keverném össze azzal, hogy nem is tudom, valóban bohózatba illő valamely kérdéssel. A másik szempont, amit érdemes mérlegelni, attól, hogy az OVB valamit jóváhagy, attól még nem lesz népszavazás. Össze kell gyűjteni legalább 200 ezer aláírást.

Miután általában az aláírások egy része pontatlan szokott lenni, ezért inkább 250 ezret kell összegyűjteni, ami nagyon komoly munka, tehát ahhoz azért mégis csak szervezett társadalmi erő vagy elementáris népi igény, népakarat kell. Ha valami elér 250 ezernyi aláírási támogatást, akkor szerintem érdemes népszavazásra bocsátani.

 

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

Megosztás