Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Mészáros Lőrinc vagyona nő, mint a bolondgomba

 

A legnagyobb növekedést természetesen a Mészáros és Mészáros Kft. tudhatja magáénak. A cég 10 év alatt megezerszerezte a bevételeit.

[sharedcontent slug=”cikk-kozepi-hirdetes”]

„Csak a pénz csinál pénzt” – hangzott el az örökbecsű mondat Kirk Douglas szájából a Pénz boldogít (Greedy) című remek vígjátékban még 1994-ben. A székesfehérvári születésű Mészáros Lőrinc ekkor még csak 28 éves volt, és épp azzal volt elfoglalva, hogy az állami gázprogram kapcsán egy alcsútdobozi, gépészettel foglalkozó társával elkezdték bekötni a faluban a gázt. A jól értesültek azt állítják, hogy Lőrincék vállalkozása nagyon sikeres volt, és ezt a sikert annak köszönhették, hogy Lőrinc közvetlen stílusú, társasági ember volt.

Aztán megismerkedett egy megye 1-es felcsúti focimeccsen Orbánnal. 2006-ot írtunk ekkor, és Lőrinc vállalkozása épp haldoklott, vagyona 19 millió forint volt. Egy bukott vállalkozó diskurzusa egy bukott miniszterelnökkel a megye 1-ben, csodálatos beszélgetés lehetett. De eredményes. Nem sokkal később Lőrinc lett az elnöke a Viktor által alapított „A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért” alapítványnak, ami papíron arra lenne hivatott, hogy fenntartsa a felcsúti fociakadémiát. Azt az akadémiát, amely olyan sok tehetséget nevel ki, mint a „nyelvtudás hiánya miatt” a Bundesligából hazazavart Kleinheisler vagy… öööö…

Orbánnal való megismerkedése után Mészáros cégügyei is rohamos fejlődésnek indultak: a korábbi gázszerelői vállalkozását építőipari kivitelezővé fejlesztette, és 2008-ban már százmilliós bevétele volt.

„Mindig az első milliók a legnehezebbek”

De az igazán látványos változás az után következett be gázszerelőnk életében, mikor a Fidesz és a Zorbán 2010-ben hatalomra került. Emlékeztek még a Fidesz Cool-listán, Orbán harmadik helye kapcsán emlegetett,  „Lopható és Nem lopható szektorok” ábrára?

lopható és nem lopható szektorok  /foto:444

lopható és nem lopható szektorok / grafika:444

 

Természetesen puszta véletlen, hogy Lőrinc pont az építőiparban, a mezőgazdaságban, a turizmusban, a borászatban és az autójavításban érdekelt. Na és persze a médiában (elnézést, lakájmédiában) is, amivel pont a Fidesznek és Orbánnak tud sok-sok szívességet tenni. Manus manum lavat,  avagy kéz kezet mos.

Szóval 2010-ben még csak egy cége volt, a Mészáros és Mészáros Kft.  Jelenleg pedig 30 különböző vállalkozás fölött sáfárkodik, ezekből 29-et 2010 után alapított, és 22-t az elmúlt 2 évben. Nyílik az olló szépen.

Az Index kigyűjtötte, hogy az elérhető legfrissebb, 2015-ös mérlegek alapján a 30 cég közül az a 22 cég, amelyeket nem azóta alapított a vállalkozó, összesen 45,3 milliárd forintos bevételt szedett össze, amiből 4,65 milliárd forintos profitot csinált.

A legnagyobb növekedést természetesen a Mészáros és Mészáros kft tudhatja magáénak. 10 év alatt a 2006-os 19 millió forintról kissé feltornázta a bevételeit: 2016-ban 20 milliárdot számolhatott el. Ezerszeres pénz!  Tudjátok, még a Facebook sem volt ilyen menő… ők 2006 és 2016 között „csak” majdnem hatszázszorosára tudták növelni a bevételeiket, a 2006-os 48 millió dollárról 27,6 milliárd dollárra.

Profitban a Mészáros és Mészáros Kft-t a klímatechnikás CLH Kft. követi, a dobogó harmadik fokára az R-Kord Kft. került. Az az R-Kord, amely 2015-ben a profitja nagy részét, 750 millió forintot fizetett ki Lőrincnek osztalékként.

Persze ennyi pénzből már lehet jótékonykodni is, biztos emlékeztek, hogy Lőrincék 20 millió forintot adakoztak a közmédia decemberi felhívására, és a közmédiában le is ment erről karácsony előtt egy 5 és egy 9 perces videó, amiken Mészáros felesége beszél a szeretet és az adakozás fontosságáról.

Természetesen Mészáros gyerekei is saját lábon állnak. 2016-ban a Fejér B.Á.L. Zrt., a srácok építőipari cége konzorciumok tagjaként összesen 8,5 milliárd forint közbeszerzést nyert meg.

Az elég jelzésértékű, hogy egy Lőrinchez köthető cég, a Hórusz Faktorház nemrég fizette ki a Viktor rokonságához köthető Cider Alma 3 milliárd forintos tartozását a Nemzeti Kereskedőháznak.

[sharedcontent slug=”cikk-vegi-hirdetes”]

Megosztás