Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Nem fogod elhinni! Az EU szerint elloptak 167 milliárdot a 4-es metróból!

 

Nagyon súlyos jelentést készített az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a 4-es metróról.

– Az OLAF több mint négy évig, 2012 februárja és 2016 novembere között nyomozott.

– Az OLAF nyomozása során félszáz embert hallgattak ki, többek között a BKV és a fővárosi önkormányzat akkori illetékes vezetőit. Továbbá a nyomozók teljes körűen vizsgálták az érintett magán- és jogi személyek hazai és nemzetközi pénzmozgásait.

– Az OLAF szerint a korrupcióval és szabálytalansággal érintett szerződések összege 272 milliárd 823 millió 488 ezer 215 forint.

– 166 milliárd 998 millió 258 ezer 356 forintot „elloptak vagy elcsaltak”.

– Ebből a pénzből 76,6 milliárd forint az, amit uniós fejlesztésként fizettek ki, és ez az az összeg, amit a brüsszeli nyomozati jelentés szerint visszakövetelhetnek Magyarországtól.

– Az OLAF-jelentés összesen 57 szerződés kapcsán tárt fel szabálytalanságokat és korrupciós bűncselekmények gyanúját. Az 57-ből 5 szerződéshez kapcsolódik az okozott kár 96 százaléka.

 

Hirdetés

800x600_Januar2

 

A kormány szerint a jogi tanácsadóik vizsgálják az OLAF-jelentés teljes körű nyilvánosságra hozatalának lehetőségét, ebben „a kormány maximálisan elkötelezett”, illetve az ügyben büntetőfeljelentést tesznek, és azt várhatóan még a héten benyújtják az ügyészségnek.

Ez mind nagyon szép, engem teljesen letaglózott a hír, hogy loptak a 4-es metró árából.
Ugye senki sem gondolta komolyan, hogy a 7,4 km-es, 10 állomásos metró valóban 452 milliárd forintba került?

Viszont felmerülhet a kérdés: Ez az Orbán-kormány hetedik (!) éve. Akiknek kezdetben az egyik a legfontosabb céljuk az ún. „elszámoltatás” volt. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosra emlékeztek még? Igaz, 2016-ban eltüntették az elszámoltatás kormányzati oldalát is.  Az ügyészséget pedig Polt Péter vezeti,  szigorú kézivezérléssel. Akkor hogyhogy az OLAF nyomozta ki? Mit csinált az ügyészség, azonkívül, hogy erősen gondolkodik minden nap, milyen kreatív magyarázattal lehet megtagadni egy nyomozást valamelyik éppen aktuális fideszes korrupciós ügyben?

Ott volt például a Hagyó-per, ami érintette a Városházát, hiszen Hagyó polgármester-helyettes volt, és érintette a BKV-t is. Fel sem merült a 4-es metró és Demszky Gábor sem, akit még tanúként sem hallgattak ki.

Az OLAF-jelentés után megszólalt az az ember, akinek a leginkább kellene hallgatnia: Demszky Gábor volt főpolgármester, a 4-es metró apja és anyja.

„Az OLAF-jelentést, amelyre Lázárék a rágalmakat „alapozzák”, nyilvánossá kell tenni. Nem tartom véletlennek, hogy titkosan kezelik. Amíg nem hozzák nyilvánosságra a jelentést, nincs értelme cáfolni a vádakat, mert újabbakat húznak elő, ezt a játékot a végtelenségig lehet folytatni, a Habony-művek eszköztára végtelen és a gátlástalansága miatt vált hírhedtté”.

Csepreghy Nándor államtitkár be is jelentette, hogy nyilvánossá teszik a jelentést, NAGYON VÁRJUK.

A Liberal Times blog szerint („Közélet Liberális szemmel!”) minden rendben, a 4-es metró Orbán miatt és a forint drágulása miatt drágult a kétszeresére, mivel „arra azonban Demszky vezette Főváros sem gondolt hogy az építési tendert elnyerő cég költsége az építkezés megkezdése után megugrik.” Ennél a mondatnál sikerült felnevetnem.

A 4-es metróval nem csak az volt a probléma, hogy loptak belőle, hanem hogy irreálisan drága volt, és teljesen felesleges így ebben a formában. Belvárosi metróFővám tér és Kálvin téri megállók, távolság 450 méter.

Ezt talán az ún. „Demszky-diagrammal” tudnám legjobban ábrázolni:

demszky_chart

 

Sok vagy kevés az a 36%, amit az OLAF szerint elloptak?

 

 

Az egyik kedvenc Demszky-videó ez a 2008-as Mokka felvétel.
Demszky Gábor: „Ez nem választási metró!”

 

 

– Miért vannak ilyen sűrűn a megállók?
– Demszky: „A két megálló közel van egymáshoz (Fővám-Kálvin), de a Kálvin téri megállón a 80 méteres szerelvény az átszálló utasokat a 3-as metróról, és ez egyéb átszálló utasokat és a térségben közlekedő embereket NEM TUDJA elszállítani, ha a Fővámtéri megállóról, tehát a 2-es villamosról is ide érkeznek be az utasok. Kell, az emberek 6%-át el kell vinni a Fővám térre ahhoz, hogy a másik megálló is biztonsággal működhessen. Ugyanaz a helyzet a Bocskai út és a Móricz Zsigmond körtér esetében. Nagyon közel van egymáshoz a 2 megálló, de a Móricz egyedül nem lenne képes lebonyolítani azt az ÓRÁSI nagy forgalmat amit a Bocskai úti megálló és a Móricz körtéri megálló együttesen jelentene ….”

Demszky Gáborra nagyon elférne egy elszámoltatás, ha már ez nem történt meg 2010 után.
Meglátjuk az OLAF mit tud.

Hosszabban a 4-es metróról az Átlátszón: Kétéves a négyes metró, az uniós finanszírozású projektek állatorvosi lova

Januári előfizetési akció!

Januárban minden huszadik régi és új előfizetőnket megajándékozzuk egy Átlátszós pólóval. Részletek itt.

Megosztás