Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

670 ezret adtunk az MKKP plakátkampányába

Ennyi maradt a tavalyi adományaitokból.

Tavaly összesen 33,3 millió forintot utaltatok a Vastagbőr&MKKP ellenkampányára. A pénzből kiraktunk országszerte 900 óriásplakátot, adtunk 600 ezret az MKKP ál-MagyarHírlapjának költségeibe, és még így is maradt 674 ezer forint.

Idén mi csak virtuális plakátokat tettünk ki, de az MKKP ismét gyűjtést indított egy ellenkampányra. Eddig nagyjából 15 millió forintot kaptak, ebből nemsokára 500 plakátot tesznek ki első körben.

A tavalyról megmaradt 670 ezer forintot tegnap átutaltuk az MKKP-nak, elvégre a közös ellenkampányunkra, és ellenplakátokra adtátok annak idején.

mkkputalas

Ugyanitt szeretnénk jelezni, hogy néhányan eltévedtek, és idén is a tavalyi bankszámlára és paypalra utaltak. Eddig nagyjából 200 ezer forint adományt kaptunk így „tévedésből”, de nem kell megijedni. Ahogy a 33 milliót, és az abból maradt, egy éve őrizgetett 670 ezret sem loptuk el, ezt sem fogjuk. Várunk szeptember 1-ig, és akkor az összes véletlenül nekünk utalt pénzt továbbküldjük az MKKP-nak.

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást 

havi 1000 forinttal!

Megosztás