Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Ha fenyegető molinót találsz, jár neked is a 378 DNS-vizsgálat

Kubatov Gábor (FTC elnök, Fidesz pártigazgató, országgyűlési képviselő, hírhedt listázó és adatbázis-építő) háza elé ismeretlen kifeszítettek egy molinót az alábbi szöveggel: „A mi lelkünk a lelátón, a te lelked a halálsoron”.

Kubatov feljelentést tett, a hatóság 378 DNS-vizsgálatot végzett el a nyomozás során, aminek a költsége 3 millió forint.
Emellett a nyomozók bekérték a távközlési szolgáltatóktól a transzparens kihelyezésének feltételezett időpontjában keletkezett úgynevezett hívásforgalmi adatokat, még a Budapesti Közlekedési Központot is megkeresték, hogy az akkor arra dolgozó BKV-sofőröket beazonosíthassák. A Magyar Nemzet birtokában lévő dokumentumokból az is kiderül, hogy Kubatov Gábor egy listát is átadott a nyomozóknak, rajta több ferencvárosi szurkoló adataival. Információink szerint a húsznál is több nevet tartalmazó lista nemcsak egy, vagy adott esetben két telefonszámot tartalmazott, hanem az érintettek születési idejét és több esetben becenevüket is. Úgy tudjuk, a nagyon alapos és megközelítőleg hárommillió forintba kerülő nyomozás kapcsán mégsem gyanúsítottak meg senkit. (Magya Nemzet).

A DNS-vizsgálat drága mulatság, az átlagember és átlagsértett ritkán részesül ilyen kegyben.
Orbán Ráhelnek azonban szerencséje volt, amikor az esküvőjén ellopták a telefonját, 60 embertől vettek DNS mintát.  Két (2) iPhone 4s miatt.

Papp Károly országos rendőrkapitányhoz a nyáron törtek be, 4 karórát vittek el 250 ezer forint értékben a szemetek! Ott is vettek DNS-s mintát, amit a labor 2 nap alatt meg is vizsgált. Mázlista ez a Papp úr.

Közérdekű adatigényléssel fordultam az Országos Rendőr-Főkapitánysághoz, hogy egy évben mégis mennyi DNS-vizsgálatot végeznek.

2014-ben összesen 1800 ügyben történt DNS-vizsgálat, 8195 mintát vizsgáltak meg 225 millió forintos költséggel.
Ebből betöréses lopások esetében (Papp úr!) 563 ügyben 1333 DNS mintát vizsgáltak meg 31 millió forint költségen.

Viszont:

A Fradimob közölt pár oldalt a vizsgálati anyagból.
Ebben az szerepel, hogy Kubatov átadott egy listát a nyomozóknak, rajta több ferencvárosi szurkoló adataival. A húsznál is több nevet tartalmazó lista nemcsak egy, vagy adott esetben két telefonszámot tartalmazott, hanem az érintettek születési idejét és több esetben becenevüket is.

lista5

Megosztás