Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

„Megint gyerekeket dobáltak át a kerítésen” – így hazudik a közmédia

A menekülttéma napirenden tartásán erőlködik a Fidesz, mivel ez idáig +5% szavazatot hozott neki. Az sem probléma, hogy a kerítés miatt hozzánk már nem jönnek menekültek, a közmédia szívesen segít.
Az egyik ilyen riportsorozat az állítólag a menekültek által elhagyott telefonokon talált állítólagos tartalom, amit egy betyársereges fickó leadott az M1-nek, akik erről és a telefon talált „terrorista-tartalomról” egy egész riportsorozatot forgattak, a szokásos házi biztonsági szakértőkkel megtámogatva. A riportsorozat semmilyen szakmai követelmények nem felelt meg, hiszen ha nem lehet kétséget kizárólag bizonyítani, hogy valóban a menekültek telefonja, amelyhez nem nyúlt hozzá külső fél, akkor a sztori lába hiányzik. Lehet hogy valóban így történt, de az is lehet, hogy a betyársereg készítette el a telefonokat, összemásolva rá a netről a különböző képeket videókat. Ráadásul a videók/képek egy részéről már ki is derül, hogy nem is az, aminek az M1 állítja.

„Ultragáz, de próbálták a kormány által elvárt irányban értelmezni a felvételeket. Ezeket még így is alig tudták használni, mert volt ott mindenféle fotó és videó, csak nem felelt meg a célnak. A szerkesztők egyesével nézték végig, találnak-e valami nagyon durvát, de például az egyik valóban véres felvételről kiderült, hogy a síiták Asúra ünnepéről készült. Ami egy külső szemlélőnek tényleg durván hat elsőre, de ennyiből a magukat keresztre feszítő keresztények ünnepe is az” – nyilatkozta egy tévés forrás a HVG-nek.

A HVG szerintaz erőltetett rémhírkeresés menekültügyben továbbra is prioritás, és egyértelműen külső nyomásra folyik. A híradó felelős szerkesztőivel, újságíróival szemben elvárás, hogy a migránsok megítélését negatívan befolyásoló anyagokat gyártsanak.”

„Kínos kötelességnek fogják fel. De kapják is hozzá kívülről a tippeket, állítólag rendszeresen érkeznek a tippek és információk a vezetéshez, mit lehetne felhasználni ebben a témában. Ezt adják tovább utána a műsorkészítők felé, ha például egy bevándorló kirabol egy dél-olasz turistát, azonnal be kell szerezniük az anyagot. Benn is érzik, hogy nemzetközi szinten is leült már ez az egész kérdés az elmúlt hónapokhoz képest, vagy legalábbis már a megoldásról szólnak a hírek. Ha pedig már nincs akkora feszültség, rá kell erősíteni”. – magyarázta a műsorkészítés folyamatát régről ismerő forrás.

Minden híradóban van olyan riport, ami a fentebb vázolt kritériumoknak megfelel, nézzük a szombati M1 Híradóban leadott riportot:

„Gyerekeket dobálnak át a kerítésen a migránsok Spielfeldben”
Megint gyerekeket dobáltak át a kerítésen, ezúttal Ausztriában. Már korábban is használtak élő pajzsként több kisgyerekeket is a bevándorlók”

 

Forrás megjelölés a riportban nincs. Illetve bevágnak egy videót (forrás: youtube.com !), elmondják, hogy a „videó 3 napja készült Spielfeldben, ahol gyerekeket dobáltak át a kerítésen.” Majd az látszik, hogy visszaadják a katonák a gyereket a szülőknek. A riportban a másik kiemelt példa szintén nem az, hogy átdobnak gyereket a kerítésen, hanem hogy egy apa felemeli többször a gyereket. Az M1 azért többször megmutatja a jelenetet, lassítva is, és kihangsúlyozzák, hogy a gyerek pólója felcsúszott a testén …

Arról nem esik szó, hogy pontosan mi a szituáció, hány ember torlódott össze, mióta várnak ott a hidegben, hány gyerek van köztünk, mit csinálnak az osztrák hatóságok, ezek nem szükségesek egy közszolgálati riporthoz.

Megpróbáltuk megkeresni a hír forrását, de sem angol nyelven, sem német nyelven nem találtunk arra vonatkozó hírt, hogy gyerekeket dobáltak át a menekültek Spielfeldben. (Ha esetleg elkerülte a figyelmünket ez a hír, nyugodtan linkeljétek be.)

Kis kereséssel megtaláltam az eredeti videót, amit az M1 használt.
Az M1 által kiemelt két jelenet 02:37-nél és 06:45-nél látható:

 

A rendőr „elbeszélget” a kisgyerekkel majd visszaadja:

 

A másik jelenet lassítás nélkül:

 

Látható a videóban még egy jelenet, ami érdekes módon már nem került be az M1 riportba, mivel ez nem igazán támasztja alá a „megint gyerekeket dobáltak át” címet, itt ugyanis az látható, hogy az összetorlódott tömeg első sorából kiemelnek, átadnak egy gyereket a katonáknak.

 

Egyelőre úgy néz ki, hogy nincs a hírnek semmilyen hivatkozása, a videón nem látszik semmilyen gyermekátdobálás, így akár azt is leírhatom, hogy az M1 hazudott.

De még nincs vége.

„Nem ez volt az első ilyen eset” –  vált át Magyarországra a riporter.
Itt egyből felhozza a horgosi esetet, amikor 2 gyereket átdobtak a migránsok a kerítésen, ezzel alátámasztva a a riportot, hogy „megint”.

Ennek a hírnek a forrása maga Bakondi „Tél tábornak” György főtanácsadó, aki szeptember 16-én közölte a sajtótájékoztatóján:

„A menekültek és a rendőrök közötti összecsapásban húsz rendőr megsérült, két kisgyermeket, egy fiút és egy lányt a menekültek átdobtak a határ magyar oldalára, őket mentő vitte el.”

Később Bakondi kibökte, hogy nem biztos hogy átdobták, lehet, hogy átadták a gyerekeket:

Nem biztos, hogy átdobták a migráns szülők a gyerekeiket a röszkei határnál, ahol a rendőrök vízágyúval szorították vissza őket. Odáig láttam, hogy viszik a gyerekeket a mentőhöz, de azt nem, hogy annak el is kellett-e vinnie őket. Én azt láttam, hogy a rendőrök a kerítéstől elhoznak két gyereket, és azt mondták, hogy átjöttek a kerítésen. Áttették vagy átdobták. Én ott azt hallottam, hogy átdobták a kerítésen. Ez nem a migrációs válság legnagyobb kérdése.”

Az át nem dobált gyerekekről azért csak sikerült egy közel 3 perces riportot összerakni, a maga módján azért ez igen szép teljesítmény.

Megosztás