Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

Piaccá átalakult CBA és Semjén doktor

Már két CBA is van a Balaton partján, akik egyik reggel arra ébredtek, hogy ők piac szeretnének lenni.
A piac ugyanis nyitva lehet vasárnap, így rendelkezett ugyanis a Párt.
A piaccá nyilvánítás folyamata elég kemény, az autóm eredetvizsgálatának komolyabb bürokratikus procedúrája volt: a tulajdonos kezdeményezi, hogy a boltja legyen piac, a jegyző pedig megvizsgálja, hogy teljesültek-e a feltételek és megadja az engedélyt.

Balatonakaliban egy olvasó fotózta le a „piacot”:

8846403_bd0952d1f0b7e1f75b099fc6def088f5_wm
A Népszabadság pedig a balatonfenyvesi „piacot” látogatta meg:

A település legnépszerűbb szabad strandjától mintegy kétszáz méterre, a fenyvesi kisvasút végállomásának szomszédságában lévő üzlet azért árulhat vasárnap is, mert szobányi előcsarnokában termelői piacot nyitott. A piacot egyetlen málnát kínáló eladónő testesítette meg. Ő húsz doboz gyümölcsöt árult, készlete 3-4 kiló lehetett. Elmondta, hogy a falu június óta működő termelői piacáról csalták át ide. A község valódi termelői piaca 300 méterrel odébb működik, 25-30 árussal.”

Szerencse, hogy a vasárnapi pihenőnap legjobban Baldauf László, a CBA-csoport vezetője örül a legjobban!

„Mint üzlettulajdonos, éjjel-nappal nyitva tartaná a boltjait: „a lényeg az, hogy csörögjön a pénz s csilingeljen a kassza”. De Baldauf lassan 60 éve dolgozik a kereskedelemben, látja az emberi oldalt is, az ingerültséget, fáradtságot, családi konfliktusokat, válásokat a vasárnapi munkavégzés miatt. Ezért azt mondja, létezik már fridzsider, a hat nap legyen elég a bevásárlásra.”

Igazából már ez így is csodálatos hungarikum, de mindent visz, amikor megkérdezték minderről a Sikerembert, Akinek a Pártja Hat Választ Nyert Zsinórban, Semjén doktort:

 

 

Amúgy igen, tényleg senkit nem rúgtak ki a vasárnapi boltbezárás miatt.
Mármint a már kirúgott 2500 dolgozón felül.

Megosztás