Vastagbőr

Ilyen ország nincs még egy!

A betegektől kér nyomtatópapírt a Tüdőklinika? – a sajtóreferens szerint nem

Megpályázzuk a 2024-es olimpiát 750 milliárd forintért, kerítést építünk a déli határra 20-25 milliárdért, és a többi fontos állami kiadás, eközben pedig a SOTE Tüdőklinika arról tájékoztat, hogy klinikai költségcsökkentés miatt nem kapnak nyomtatópapírt a zárójelentések és ambuláns lapok kinyomtatásához, ezért „tisztelettel fogadják, ha tudnának hozni” a betegek.

A képet a Facebook-on találtuk, majd felhívtuk a klinikát, hogy tényleg kint van-e náluk ez a felirat. Hirtelen nem tudtak választ adni a kérdésre, de azt elismerték, hogy korábban valóban kint volt a papír. Megígérték, hogy kiderítik a jelenlegi helyzetet, és visszahívást kértek egy óra múlva.

Telefonáltunk is később, de konkrét információt nem kaptunk. Csak azt a tájékoztatást, hogy az intézményvezető professzor úr nem engedélyezte, hogy nyilatkozzanak számunkra, vele pedig nem tudunk beszélni, forduljunk az egyetem sajtóosztályához.

Felhívtuk tehát a SOTE sajtóreferensét, aki elmondta, hogy amikor először hallottak a fotóról, a Tüdőklinika igazgatója körbejárta az intézetet, és megállapította, hogy jelenleg nincs kint a felirat, és tudnak nyomtatni. Azt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta a sajtóreferens, hogy korábban kint volt a papírkérő papír, hisz elmondása szerint ezt lehetetlen visszamenőlegesen ellenőrizni, ugyanakkor nem gondolja, hogy „kamu” lenne a Facebook-ra kirakott fotó, hisz mi oka lenne bárkinek – betegnek vagy hozzátartozójának – erre. A sajtóreferens elképzelhetőnek tartja, hogy néhány nappal korábban valamelyik osztályon átmenetileg elfogyott a papír, és mivel egy ekkora intézménynél még a legegyszerűbb eszközök beszerzése igy bonyolult foyamat, ezért lehetséges, hogy az érintett osztályon ezzel a kreatív módszerrel próbáltak addig is papírhoz jutni, míg nem kapják meg a központi szállítmányt. A sajtóreferens egyébként maximálisan kedvesen és segítőkészen válaszolt, és mondta, hogy máskor is nyugodtan keressük a kérdéseinkkel – újságíróként ritkán tapasztalunk ilyen hozzállást a megkérdezettek részéről, kellemes meglepetés volt.

Ha valaki esetleg mégis látja a Tüdőklinikán a papírkérő papírt, írjon a [email protected].

Frissítés: Cikkünk megjelenése után nem sokkal telefonált a SOTE sajtóreferense, hogy időközben sikerült kideríteniük, mi történt, és emailben elküldte az egyetem válaszát megkeresésünkre:

„A Semmelweis Egyetemen nincs olyan központi utasítás, mely korlátozná az ambulánslapok és zárójelentések kiadásához szükséges nyomtatópapír-használatot. Az interneten is látható tájékoztatót a Pulmonológiai Klinika egyik munkatársa helyezte ki, saját döntése alapján. A klinikán belül az orvosi szoba számára biztosították a szükséges nyomtatópapírt, így a Pulmonológiai Klinika minden betege kézhez kapja az ambulánslapokat és zárójelentéseket.”

 

Megosztás